A magyar állampolgárok még vasárnap tévedtek el a Kamniki-nyeregben, 1931 méter magasan, és az egyikük lába is eltört. Mentésükben 40 hegyimentő vett részt, de az akciót az éjszaka folyamán az erős havazás, az erős szél és a lavinaveszély, valamint a közel nulla látótávolság miatt fel kellett függeszteni.
Jernej Lanisek, a mentőcsapat vezetője elmondta: amint az időjárás engedi, folytatják a mentést. Egy mentőhelikopter is készen áll a bevetésre - hangsúlyozta.
Lanisek hétfőn délben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a helikopter hétfőn kétszer is felszállt, de az erős széllökések miatt nem tudták megközelíteni a magyarokat.
A mentés hagyományos úton folytatódik tovább, és jelenleg 43 hegyimentő van a helyszínen. "Közel vagyunk, de estig biztosan nem fogjuk tudni kimenteni őket".
A speciális mentők telefonon tartják a kapcsolatot a két túrázóval, de a beszélgetések az akkumulátorok kímélése érdekében a legsürgősebb dolgokra korlátozódnak, és a térerő is gyenge. A túrázók jelenleg a nehezen megközelíthető Kotliska-szurdok területén tartózkodnak, mintegy 1700 méteres magasságban. A körülményeket figyelembe véve valószínűleg mindketten hipotermiások, valamennyi alapvető ellátmány azonban lehet náluk.
A mentőszolgálat vezetője rámutatott, hogy ez az idei év egyik legnagyobb kihívást jelentő mentőakciója. Arra figyelmeztetett, hogy a túrázóknak először az időjárás-előrejelzést kell ellenőrizniük, mielőtt a hegyekbe indulnak, és a túrát képességeihez és készségeikhez kell igazítaniuk.