Idén négy dollármilliárdost adott Magyarország a világ gazdaglistájának, és még sosem végeztek ennyien százmilliárd forint feletti becsült vagyonnal - írja a Forbes , melynek ma megjelent a legújabb milliárdoslistája. Nem okoz túl nagy meglepetést, de a listát idén is Mészáros Lőrinc vezeti. Az már inkább, hogy vagyona duplájára nőtt: 1241,8 milliárd forintra. A lap meg is jegyzi, hogy ezt egy olyan évben sikerült elérnie szinte kizárólag a hazai gazdaságban aktív cégeivel, amikor a hazai GDP volumene 0,9 százalékkal csökkent. A növekedés hátterében főleg állami beruházások, kölcsönök és rafinált tulajdonrész-cserék állnak.
A lista második helyén továbbra is Csányi Sándor áll 684,8 milliárd forintos becsült vagyonnal, a harmadik helyen pedig ezúttal is Felcsuti Zsolt, az MPF Holding tulajdonosa, 487,4 milliárddal. A top 10-be még belefért Veres Tibor Wallis-tulajdonos (473,3 milliárd forint), Gattyán György, a Docler Holding tulajdonosa (364,2 milliárd forint), Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa (333,3 milliárd forint), Jellinek Dániel, az Indotek csoport társtulajdonosa (297,3 milliárd forint), Széles Gábor, a Videoton társtulajdonosa (228,6 milliárd forint), Garancsi István (226,2 milliárd forint), valamint Demján Sándor özvegye, Demján Sándorné és családja (225,2 milliárd forint).
Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének csak a 15. helyet sikerült megcsípnie 151,5 milliárd forintos becsült vagyonnal, ugyanakkor ő is megduplázta vagyonát egy év alatt.