Tiborcz István interjút adott: a saját lábamon állok

Mint kiderült, üzleti döntésekben nem kéri ki apósa, a miniszterelnök véleményét.

Másodszor került fel a Forbes milliárdoslistájára Tiborcz István, Orbán Viktor veje, aki 151,5 milliárd forintos becsült vagyonával a 15. helyet szerezte meg, miután egy év alatt megduplázta vagyonát. A lap interjút is készített vele. A Telex és az Index szemléjéből kiderül:

  • szombathelyi családból származik, mely kifejezetten vagyonos volt, és már gyerekkorában sokat utazott
  • egyik ágról orvos, másik ágról ügyvéd és bíró felmenői vannak, a jobboldaliság pedig neki "az anyatejjel jött"
  • a '90-es éveket érdekes időknek tartja, de gyerekkorában nem érdekelte a politika, mindenki vállalkozott körülötte, és nem volt kérdés, hogy egyszer ő is vállalkozó lesz
  • a maga lábán áll, és nem a család vagyonából akarja elindítani a vállalkozásait
  • a politika és az üzlet összefonódását természetesnek és nem magyar sajátosságnak tartja, amire példaként Elon Musk szerepét említette meg Donald Trump kampányában
  • ő azonban az összefonódásokat nemcsak a nyilvánosságban igyekszik kerülni, hanem a családi találkozókon is, üzleti döntésekben nem kéri ki apósa véleményét
  • az Eliost 2009-ben alapította az egyik barátjával
  • Simicska Lajostól nem, de a Közgéptől sokat tanult az üzletről, Simicskával állítása szerint kétszer találkozott életében (huszonévesen a Fidesz gazdasági hátországát egykor építő Simicska Lajossal került egy üzletbe, miután cégében többségi tulajdonos lett a Közgép)
  • cáfolta, hogy az vezetett volna a szakításhoz, hogy az Elios nem fizette ki az egyik alvállalkozóját
  • az OLAF-eljárást „politikai indíttatású vizsgálatnak” tartja, ami „mindenféle valóságalapot nélkülözött”
  • szabadideje eltöltésére új hobbit talált: hetente kétszer zongoraórákat vesz
  • Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

    Kérjük válasszon:

    Hozzásszólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek