A Magyar 2. Hadsereget 1942-ben, német követelésre állították fel, és küldték ki a keleti frontra. A kormányközi egyezmény hosszas egyezkedés után jött létre, ugyanis a német igényeket (15 harcoló és 8 megszálló hadosztályt kértek) igyekeztek visszaszorítani. Ennek az lett a következménye, hogy a németek bár megelégedtek a 9 könnyű hadosztállyal, egy páncélos hadtesttel és egy repülődandárral, de hadászatilag Berlin fennhatósága alá kerültek ezek a csapatok.
A frontra kivonuló 2. magyar hadseregbe végül 207 500 embert soroztak be, a teljes sorállomány mintegy 20 százalékát. Mindez azzal járt, hogy magas lett a tartalékosok aránya, a teljes létszám 20 százalékát főleg a román és ruszin kisebbségek tették ki, további 10 százalékot pedig a zsidó és baloldali munkaszolgálatosok tették ki. A fegyverzetük és a felszerelésük hiányos és korszerűtlen volt.
1942. július 7-én érték el Dont a magyar csapatok, de a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométeres szakaszon hamar védekezésre kényszerültek. A folyó nyugati partján lévő szovjet hídfők felszámolásával sem jártak sikerrel, a kísérletek során 30 ezer embert vesztettek. A problémákat tovább fokozta, hogy a németek által szóbeli ígéretként létező fegyverzet és felszerelés a téli időszak előtt sem érkezett meg. Fontos megjegyezni, hogy Berlin 1942 novemberében a sztálingrádi csata miatt már megkezdte a csapatainak kivonását a doni térségből.
1943. január 12-én mínusz 30-35 fokos hidegben a doni arcvonal északi részén, az urivi hídfőtől indult meg a Vörös Hadsereg. Először áttörték a magyar védvonalat, így 8-12 kilométer mélyen nyomultak előre. Ezt követte a második nagy roham január 14-én, ekkor a scsucsjei hídfőnél 50 kilométer szélességben jutottak át a szovjetek a magyarok védelmén.
Az arcvonalak mögött ugyan állomásozott a németek tartaléka, de őket nem vetették be, csak a magyaroknak tiltották meg a visszavonulást. Jány Gusztáv vezérezredes követte a parancsot annak ellenére, hogy jól tudta, a magyar katonák felszerelése hiányos, az orosz és a német katonákéhoz képest is, sok katonának még téli ruházata sem volt, így kellett helytállniuk a kemény mínuszokban.
A 2. magyar hadsereg január 16-ára három részre szakadt. A csapatok visszavonását január 17-én hajnalban rendelte el Jány, ám a többitől elvágott III. hadtest így is tovább harcolt, és egészen február 1-éig húzta. Stomm Marcell parancsnok ekkor feloszlatta a hadtestet, miután sem ellátmányuk, sem fegyverük nem maradt. Ezek után néhány ezer katonának még sikerült kijutnia a szovjet gyűrűből.
1943. január 24-én az addigra már nem is létező Magyar 2. Hadsereg kivált az arcvonalból. Jány a többnyire fegyvertelen katonákat látva kiadta hírhedt hadparancsát, mely szerint "a második magyar hadsereg elvesztette becsületét". Katonáit gyávának titulálta, s hogy helyreállítsa a rendet, még a helyszíni felkoncolást is engedélyezte. Mondani sem kell, hogy ez a parancs nem aratott osztatlan sikert, több helyen ki sem hirdették. Egészen április 4-éig mégis érvényben maradt, Jány ekkor nyilvánította semmisnek és adott helyette egy újat.
A még életben lévő katonákat március 5-én a Dnyeper folyó nyugati partjára vonták hátra, a kivonásuk viszont majd egy hónapot vett igénybe, április 6-tól egészen 30-ig tartott. Jány Gusztáv az utolsó vonattal tért haza, és 1943. augusztus 5-én Horthy Miklós kormányzó felmentette a parancsnokság alól. Később sem lett jobb sora, ugyanis a Népbíróság Jányt 1947. októberében háborús bűnösnek találta, és halálra ítélte. A kivégzésére 1947. november 26-án került sor. Apró adalék, hogy a Legfelsőbb Bírőság 1993. október 4-én Jányt felmentette a háborús bűntett vádja alól.
Forrás: ma7.sk és "]Wikipedia
