Vége az Ügyfélkapunak, mi lesz most, ha még nem váltottam?

Mindenki nyugodjon meg, még a határidő lejárta után is lehet váltani, nekünk sikerült.

"Nem tudom megcsinálni az Ügyfélkapu pluszt, mindig kidob a rendszer! Mi lesz most?" - jött a kétségbeesett üzenet szerda este ismerősünktől.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Szerdán volt január 15., amikorra az Ügyfélkapu megszűnését ígérték. Kiderült, nem csak ismerősünk hagyta az utolsó pillanatra az átállást, kollégáink között is voltak, akik este nyolc órakor szembesültek a rendszer hibajelzéseivel. De semmi pánik, az átállás a határidő lejárta után is kivitelezhető.

Gondolná, hogy közel húszéves az Ügyfélkapu?

Az Ügyfélkapu, mint digitális szolgáltatás 2005-ben indult el, és gyorsan népszerűvé vált. Főleg az adóügyek intézésére használták, így elsősorban a vállalkozók és könyvelőik támaszkodtak rá, de a magánemberek is hamar megkedvelték. Hiszen az Ügyfélkapu valóban úgy működött, mint egy kapu, rajta keresztül be lehetett lépni a digitális állami oldalakra.

Közel húszéves az Ügyfélkapu
Mészáros D. Zsolt

Én személy szerint használtam posztgraduális tanulmányaimnál jelentkezéskor, azonosításkor, az adóügyeimnél, az EESZT-rendszerbe belépésnél vagy a munkám során a földhivatal digitális szolgáltatásaihoz is. És amúgy is, az adatújságírásnál nélkülözhetetlen volt.

Valószínűleg sokan voltak vele ugyanígy, mert komoly felhördülést okozott, amikor tavaly bejelentették, hogy megszűnik az Ügyfélkapu. Az indoklás tulajdonképpen egész érthető volt, a felhasználónév plusz jelszavas beléptetőrendszer már nem korszerű, könnyen feltörhető, így komoly biztonsági kockázatot jelent. Ráadásul nem felel meg az EU előírásainak sem.

Jönnek az új módszerek

Persze, azonnal bejelentették, hogy nem maradunk az állami digitális rendszerre nyíló kapu nélkül. Jön az Ügyfélkapu+ és a Digitális Állampolgárság (DÁP). Előbbinél csak a belépés módjában van változás, nem elég a felhasználónév és a jelszó, hanem úgynevezett kétfaktoros azonosításra kerül sor, melynél alapfeltétel egy további kód megadása is..

Ehhez az okostelefonra le kell tölteni egy hitelesítő alkalmazást, amelyben a bejelentkezési szándék beérkezésekor a rendszer megjeleníti a hatszámjegyű azonosítót. Amit be kell pötyögni az Ügyfélkapu+ belépő oldalán, és már bent is vagyunk.

A módszer komoly felháborodást okozott, hiszen nem mindenkinek van okostelefonja, ráadásul az applikációk letöltésében sem jeleskedik mindenki. Egyébként ennél még az internetbankok is könnyebben használhatóak, hiszen a plusz azonosítót sms-ben küldik ki.

Majdnem időben kaptak a fejükhöz az illetékesek

Alig pár nappal az Ügyfélkapu megszűnése előtt kaptak a fejükhöz emiatt az illetékesek, és rájöttek, hogy az azonosítót emailben is ki lehet küldeni. Így minden szép és jó lett, kisütött a nap, a fákon csiviteltek a madarak, viszont vészesen közeledett a január 15-i határidő.

Emailes azonosítással is lehet regisztrálni
Mészáros D. Zsolt

És persze, sokan az utolsó pillanatra halasztották az átállást, így tett a cikk elején említett ismerősünk és több kollégánk is. Akik kénytelenek voltak a rendszer lehalásával szembesülni. De aki elég türelmes volt, annak végül siker koronázta az erőfeszítéseit, kolléganőnk például szerda este néhány kísérlet után bejutott a rendszerbe, be is állította az Ügyfélkapu+-t, és az egyszerűség kedvéért az emailes megoldást választotta.

Nincs még veszve semmi

De többen is regisztráció nélkül maradtak. Így járt egy másik kollégánk is, aki csütörtök reggel nyolc órakor próbált aztán újra regisztrálni, ami minden probléma nélkül, pár perc alatt sikerült is neki. Egy nappal a határidő lejárta után.

Ami nem is meglepő, csak hát ilyenek vagyunk, nem olvassuk el az apróbetűs részt. Az ügyfélkapus azonosításunk január 15. után is megmaradt, csak éppen az állami rendszerbe történő bejelentkezéshez már nem használható, hiszen mint mondtuk, oda már nem elég a hagyományos felhasználónév–jelszó páros.

De aki még nem váltott az Ügyfélkapu+-ra, az a határidő lejárta után is megteheti, és ehhez továbbra sem kell még csak a kormányablakba sem bemennie, ha nem akar.

A sokat emlegetett, bűvös január 15-i határidő jelentősége az volt, hogy ügyeket intézni ezután már valóban nem lehet az interneten keresztül Ügyfélkapu+ vagy DÁP nélkül: sima ügyfélkapus belépéssel már egyetlen állami ügyintéző felületre sem jutunk be.

De az ugyfelkapu.gov.hu oldalon továbbra is be lehet jelentkezni pusztán a felhasználónév és a jelszó beírásával, és be lehet állítani az Ügyfélkapu+-t.

Nyitott a belépés a Digitális Állampolgárságba is

Eddig nem foglalkoztunk vele, de az Ügyfélkapu megszűnése után erős alternatíva lehet a Digitális Állampolgárság (DÁP) is. Ennek regisztrációjához be kell ugyan menni egy kormányablakba, de csak azoknak, akiknek nincs digitális személyi igazolványuk. Akinek van, azzal igazolhatja személyazonosságát, így a kormányablak meglátogatására sincs szükség.

Én digitális állampolgár vagyok már pár hónapja, nem fáj, és chipet sem ültettek belém. Hogy miért döntöttem így, és hogy hogyan ment a regisztráció, arról részletesen írtam. További előnye, hogy folyamatosan bővül a DÁP-on át intézhető ügyek köre, azonosítót, jelszót sem kell megjegyezni, és nem kell várni a plusz azonosító megérkezésére.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek