Videón: intézkedés közben elütötte a rendőrt, majd hazahajtott

Visszaszállt a gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy az intézkedő rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, a gépkocsival elindult.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei férfit, aki egy intézkedés során elütött egy rendőrt - számolt be hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

2025. január 22-én este egy Pest vármegyei településen a rendőrök járőrszolgálatuk során polgárőrök jelenlétében ellenőrizték az egyik parkolóban szabálytalanul várakozó járműveket.

Az egyik járó motorú autóban egyedül tartózkodott egy olyan férfi, akinek vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt bűnügyi felügyeletét rendelték el – így a település közigazgatási területét nem hagyhatja el – és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll.

A rendőrök igazoltatták a harmincas évei elején járó férfit, felszólították, hogy a járműből szálljon ki, aminek eleget is tett, a jármű motorját azonban nem állította le.

Az intézkedés során a férfi hirtelen visszaszállt a gépkocsiba, majd annak ellenére, hogy az intézkedő rendőrök egyike közvetlenül a jármű előtt állt, a gépkocsival elindult. A férfi nagy lendülettel megindulva elütötte a rendőrt, aki elvesztve egyensúlyát ráesett a gépkocsi motorháztetőjére, majd arról 2-3 méter megtétele után oldalirányban, a lábán megállva leesett. Ezután a férfi elhajtott a helyszínről és a lakóhelyére távozott, ahol a rendőrök elfogták.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, és hivatalos személy elleni erőszak valamint közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd sikeresen indítványozta letartóztatása elrendelését.

A férfi ellen a Dabasi Rendőrkapitányság is eljárást indított az általa elkövetett további közlekedési bűncselekmény miatt.

A videón a térfigyelő kamera által rögzített felvétel látható.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek