Több ezer eurónyi árut lopott három magyar két oberwarti szupermarketből

Az osztrák rendőrök üldözték őket, miközben Magyarország felé menekültek.

Több mint ezer euró értékű lopott Oberwart egyik szupermarketjéből három magyar személy. Az üzletvezető vette észre, hogy egy férfi nyitva tartja az üzlet ajtaját, amíg egy pár két teli bevásárlókocsival fizetés nélkül távozik. Bár nem tudta őket feltartóztatni, sikerült feljegyeznie az autójuk adatait, amelyeket továbbított a rendőrségnek - írja az orf.at .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A menekülő járművet a B63-as úton, Magyarország irányába haladva észlelték a rendőrök. A sofőr először figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzést, de végül Schachendorf településen megállították őket. Az autó átkutatásakor egy másik oberwarti üzletből származó lopott árut is találtak, amelynek értéke meghaladta az 1500 eurót.

A három magyar gyanúsítottat – két férfit (27 és 23 éves) és egy 19 éves nőt – a helyszínen letartóztatták, majd kihallgatásra az oberwarti rendőrkapitányságra vitték. A lopott árut sértetlenül visszaadták jogos tulajdonosainak. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, és az ügyészség döntése alapján az eisenstadti börtönbe szállították őket.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek