Megint bombariadó van több iskolában

Egy egri iskolát már ki kellett üríteni.

Péntek reggel több iskola is bombafenyegetést kapott - tudta meg a Telex . Az újabb fenyegetésekről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár levélben tájékoztatta az intézményvezetőket. „Az éjszaka folyamán ismét több iskola kapott e-mailben bombafenyegetést” – áll a körlevélben, melyben az államtitkár arra kéri az igazgatókat, hogy ellenőrizzék az intézmények levelezését, és amennyiben találnak fenyegető e-mailt, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget, majd hajtsák végre az épület kiürítését.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az Egri Ügyek szerint a Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában is bombariadó volt, a diákokat biztonságos helyre kísérték, és a rendőrség átvizsgálta az épületet. A maglódi Vermesy Péter Általános Iskola is megerősítette, hogy több iskola fenyegetést kapott, de hozzájuk egyelőre nem érkezett ilyen levél.

A lap megkereste az ügyben a hatóságokat, a rendőrség és a Belügyminisztérium egyelőre nem válaszolt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek