A bíróság letartóztatta a 15 éves fiút, aki etnikai csoportok megölésével fenyegetőzött

Egy 15 éves győri fiúnak terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés miatt kell felelnie.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, miután az FBI olyan információkat osztott meg a nyomozókkal, hogy egy – Magyarországhoz köthető – felhasználó etnikai csoportok megölésével fenyegető posztot tett ki egy közösségi platformra.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az amerikai szövetségi ügynökök által az NNI nyomozóival megosztott adatokból kiderült, hogy a közösségi médiafelületre január 25-én éjszaka került fel a bejegyzés. Ebben az szerepelt, hogy nyilvános kivégzések lesznek februárban. A különleges írásjelekkel tagolt, angol nyelvű szöveg a muszlim vallási közösség tagjai, a fekete etnikai származásúak, valamint az LGTBQ személyek életét fenyegette meg. Mintegy negyedórával később a felhasználó frissítette a posztját, és abban azt írta, hogy ezen cselekményeket február 1-jén fogja elkövetni.

A magyar nyomozók azonnal felderítésbe és adatgyűjtésbe kezdtek, hogy a felhasználót mielőtt azonosítsák. A Terrorelhárítási Központtal és az amerikai társszervvel szoros együttműködésben pár napon belül azonosították is az elkövetőt, egy 15 éves győri fiút.

A nyomozók a KR NNI Műveleti Szolgálat bevetési egységével január 30-án fogták el, majd lakásában kutatást tartottak, melynek során elektronikai eszközöket foglaltak le. Előállítása után terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Azóta a bíróság elrendelte letartóztatását - közölte hétfőn délután a rendőrség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek