Csehországban az alapvető fontosságú boltokon kívül minden üzletet és szolgáltatást bezárnak, mondta Andrej Babis miniszterelnök.
Korlátozzák a szabad mozgást is: csak dolgozni, vásárolni és orvoshoz mehetnek az emberek. Az intézkedések november elejéig maradnak érvényben.
Babis elnézést kért a lakosságtól és a vállalkozóktól, de azt mondta, „a döntést a lakosság életének védelme érdekében” hozta meg a kormány, mert az eddigi intézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Ha nem tennének radikális lépéseket, november elejére összeomlana a cseh egészségügyi rendszer.
Szerda reggeltől a köztereken és autóban is kötelező a maszk. Ez alól kivétel, ha kizárólag családtagok vannak együtt, illetve ha az emberek sportolnak. Zárt termekben, tömegközlekedési eszközökön már néhány hete muszáj maszkot viselni.
Azért döntöttek így, mert a szerda reggeli adatok szerint közel 12 ezer fertőzöttet igazoltak egy nap alatt, ami az eddigi legmagasabb szám. A kórházakban kezeltek száma meghaladja a négyezret, a súlyos esetek száma 634, közülük több mint háromszázan lélegeztetőgépre szorulnak. A halálos áldozatok száma összesen 1619 – adta hírül a 444.hu.
