Letették a soproni új múzeumnegyed alapkövét

Csütörtök délelőtt tartották a Fő téren a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram, a Nemzeti Örökségvédelmi Nonprofit Kft., valamint Sopron Megyei Jogú Város közreműködésében megvalósuló Soproni Várfalhoz kapcsolódó Múzeumnegyed és a Romkert turisztikai célú fejlesztésének alapkőletételét.

Keszei László
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A beruházás során három épületet, a Fabricius-házat, a Tábornok-házat és a Storno-házat kötik össze oly módon, hogy létrejön egy egységes múzeumi negyed, ugyanakkor az épületek függetlensége is megmarad. A központi tér, a főbejárat a Tábornok-házban lesz, ahol az udvart lefedik, ugyanakkor az "orientációs tér"-nek nevezett helyre szabadon természetes fény juthat majd be. Lesz kávézó, ajándékbolt, ruhatár, mozgássérült mosdó, illetve számos, a múzeumba látogatók élményét fokozó elem is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a három emeleten bejárható tartalmat egy lift fogja összekötni, ami a Várfalsétányhoz és a Tűztoronyhoz csatlakozva még élménytelibbé, még interaktívabbá fogja tenni a látogatóknak az élményszerzést.

A beszédek után a résztvevők egy időkapszulát helyeztek el a Tábornok-ház előtt, melyet egy közel 40 kilós kőlappal fedtek le.

A fejlesztés egyébként az Európai Unió, valamint Magyarország Kormánya közös támogatásával valósul meg, összköltsége pedig mintegy 3,25 milliárd forint.

Dr. Farkas Ciprián egy Sopron címeres szájmaszkkal
Keszei László

Az alapkőletételen részt vett dr. György István, a miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, dr. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa, Glázer Tamás, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottja, valamint Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, illetve Kassai Zoltán, a FÉSZ vezérigazgatója, Khaut András Ferenc, az igazgatóság elnöke, illetve Szabó és Társa Belsőépítész Kft. ügyvezetője, Szabó Gyula.

Sopron Múzeumnegyed alapkőletétel
A fotóra kattintva galéria nyílik
Keszei László
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek