A banki számladíjak jelentősen emelkednek. Ez nem indokolt, ezért ha kell, itt is lépni fogunk!!
– írta Facebook-oldalán hétfő délelőtt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Azt ugyanakkor nem tette hozzá, hogy mikor jön el az a pont, hogy azt érzi a kormány, lépni "kell". Ugyanis a számlavezetési díjakat már korábban sorra jelentették be a bankok , igaz, az ügyfelek csak most szembesülnek majd a számlavezetési díjak emelkedésével, míg eddig elsősorban a tranzakciós illeték emelés hatását érezhették.Nagy Márton nemrég a kereskedőknek ment neki , amikor úgy fogalmazott: elkötelezettek amellett, hogy megvédjék a magyar családokat és nyugdíjasokat az inflációval szemben, ezért folyamatosan figyelemmel kísérik az élelmiszerek árának alakulását és ha szükséges, azonnal beavatkoznak.