Sok ezren tüntettek Budapesten

A tüntetést a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szervezték.

Több ezren vonulnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói által meghirdetett budapesti demonstráción.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A tömeg a Műegyetem előtti rakparton gyülekezett (ugyanott, ahol 1956-ban az egyetemisták), majd elindult az Urániahoz, ahol beszédek és műsor lesz.

A menetben időközben fáklyákat gyújtottak.

A Mindannyiunk szabadsága - megemlékezés 56-ról címmel rendezett demonstráció résztvevői vonulnak a Szabadság hídon 2020. október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 64. évfordulóján. A tüntetést a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói szervezték
MTI/Balogh Zoltán
A Telex.hu tudósítója szerint a tömeg csendben halad végéig a belvároson, a demonstrálók főleg egymással beszélgettek. Bár a menetben számos ellenzéki politikus van, a szervezők mindenkit arra kértek, hogy hagyják ebből ki a pártpolitikát.
MTI/Balogh Zoltán
Eddig úgy tűnik, hogy sikerült.

A beszédek

A hallgatók beszédjükben bírálták az egyetemek átszervezését, és azt mondták, addig demonstrálnak, amíg nem hagyják őket tanulni.

Egyikük így beszélt:

„Nagy hiba volt bölcsődéből az iskolákig minden október 23-án és március 15-én minden magyar fejébe vésni, hogy forradalmat csinálni márpedig lehetséges!"

Az eseményen felszóltak egészségügyi dolgozók is, akik az új egészségügyi törvényt kritizálták.

A tömeg este 8 óra körül elénekelte a Himnuszt, majd az emberek lassan elkezdték elhagyni a helyszínt.


Az MTI beszámolója az eseményről

A felsőoktatás autonómiájáért, a szellemi szabadságért tartottak vonulásos megemlékezést a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak szervezésében pénteken Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján.

A "Mindannyiunk szabadsága - megemlékezés '56-ról" címmel meghirdetett demonstráció keretében a tömeg az '56-os forradalom egyik szimbolikus helyszíne, a Műegyetem elől vonult az SZFE Rákóczi úti épülete elé.

Az egyetemisták megmozdulásához csatlakozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés.

Vilmos Noémi, az SZFE hallgatói nevében - Orbán Viktor kormányfőhöz címezve szavait - azt mondta, hogy forradalmat csinálni márpedig lehetséges.

2020. október 23-án ismét sokan gondoljuk úgy, hogy Magyarország sajnos nem teljesít valami jól. Egyre többen nemcsak gondolják, hanem húsukba vágva érzékelik is. Már ki sem látunk a bajból, amelyet önök okoztak - tette hozzá.

Úgy vélekedett, hogy a kormány felelősséggel tartozik azért, hogy az "eltussolás, elhazudás, megzsarolás" helyett megoldja az ország problémáit.

A Titkos Egyetem összegyetemi szerveződés képviselői, Fülöp Barnabás és Simonyi Lengyel Mira arra figyelmeztettek, hogy ami az SZFE-vel történik, az más egyetemekkel már megtörtént, vagy meg fog történni.

Ami most folyik, az hatalmi terjeszkedés, és a modellváltás mindenkit el fog érni. Minőségi felsőoktatásra csak autonóm intézményekben van lehetőség, ám ezt a hatalom nem garantálja - hangzott el.

"Ne féljetek kiállni az egyetemekért, szerveződjetek, cselekedjetek!" - szólítottak fel a szónokok.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője kijelentette, hogy a kormány módszeresen számolja fel a szakmai műhelyek autonómiáját.

Így történt ez az oktatás centralizálásakor is, vagyis a döntések az intézményektől távol, a minisztériumokban születnek. Nem autonóm állampolgárok nevelése a cél, hanem a normakövetés. A hatalomnak nem kiművelt emberfőkre, hanem jogfosztott rabszolgákra és feltétel nélküli hívekre van szüksége - tette hozzá.

Nincs szabad ország szabad oktatás nélkül - mondta Nagy Erzsébet.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezetek Szövetségének alelnöke úgy fogalmazott: elég volt a diktátumokból, az arroganciából, az agymosásból és a jogfosztásból.

Mindenkinek joga ellenállni az erőszak ellen. Márpedig, ahogy a hatalom berúgta az SZFE kapuját, az erőszak - tette hozzá.

Szkaliczki Andrea orvos átgondolatlannak nevezte az egészségügyi jogviszonyról szóló törvényt.

Ugyan a hálapénz megszüntetése és a béremelés támogatandó cél, ám a másodállások korlátozása számos helyen az egészségügyi ellátás megszűnéséhez vezethet, a dolgozók átvezénylése pedig elfogadhatatlan - jelentette ki.

Horváth Aladár, a Civil Roma Parlament elnöke felidézte az 1956-os forradalom roma hőseinek emlékét.

Amikor a demonstrálók az Urániához értek, a menet vége a Ferenciek terénél járt. A tüntetők a Március 15. téren fáklyákat gyújtottak, illetve lyukas zászlókat és az egyetemi ellenállást jelképező piros fehér szalagokat lobogtattak. A tömeg többször skandálta a "szabad ország, szabad egyetem" rigmust.

A transzparensek szerint a demonstrálókat támogatták a Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Műegyetem hallgatói.

A demonstráción az '56-os forradalom és szabadságharc emlékét irodalmi műsorral idézték fel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek