Győri nyomozók vágták el a balkáni drogkartell Magyarországig érő szálait

A most elfogott bandatagokkal végleg befejezte a balkáni drogkartell magyarországi tagjai elleni felderítést a rendőrség.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) győri osztálya, valamint a Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatala elvágta a balkáni drogkartell hazánkig érő szálát, kattant a bilincs a maffia pénzmosóin is. A bűnszervezet valamennyi tagját azonosították és elfogták, egy kivétellel: Nikolic Andrija – aki mára Európa egyik legkeresettebb bűnözője lett – még szökésben van.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A KR NNI győri egysége még 2023-ban indított eljárást, miután egy nemzetközi bűnszervezet került a látókörébe. A bizonyítékok alapján a kábítószer-kereskedő hálózatot a montenegrói Nikolic Andrija vezette 2019-től 2023-ig. A nyomozók gyanúja szerint a férfi a SkyECC titkosított platformon az évek alatt legalább 200 liter amfetaminolajat, 56 kg kokaint, 67 000 ecstasytablettát, 300 kg marihuánát és 3 kg heroint értékesített Magyarországon. A vásárlók a drogért cserébe luxusautókkal fizettek neki, illetve egy általa nyitott bankszámlára utalták az összegeket. Ezek többsége milliós tétel volt.

A nyomozás azt is kiderítette, hogy a gyanú szerint a Nikolic Andrija vezette bűnszervezet magyarországi irányítója és koordinátora egy szintén montenegrói férfi. G. D. 2020 és 2023 között Budapesten és az agglomerációjában terjesztette a drogot. A bizonyítékok szerint összesen közel 4 kg kokaint, 258 kg marihuánát, 3000 ecstasytablettát, 7,5 liter amfetaminolajat és 500 gramm MDMA kristályt adott el. A dílerektől és a fogyasztóktól beszerzett összegek egy részét Nikolic Andrija számlájára fizette be, míg másik részét egy budapesti mobiltelefon-üzletbe vitette. A drog árusításában, illetve az átvett összegek bankszámlára fizetésében, valamint boltba juttatásában társai és futárok segítették. A mobiltelefon-üzletben egy szír testvárpár dolgozott. Ők volt azok, akik a futárok által odavitt forintot euróra váltották, illetve a nagy tételű összegeket egy széfben tárolták. A gyanú szerint a pénzmosóként használt helyen az évek alatt közel 360 millió forint is megfordulhatott. Volt olyan futár, aki két év alatt 150 alkalommal vitt oda pénzt, általában több ezer eurót.

Kattant a bilincs.
police.hu

Információk szerint Nikolic Andrija 2023 májusában elhagyta Magyarországot, majd ismeretlen helyre távozott. A Budai Központi Kerületi Bíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene még 2023 decemberében. Azóta is nagy erőkkel keresik a hatóságok. Múlt héten felkerült az Europol Most Wanted oldalára is, Európa legkeresettebb bűnözői közé.

A KR NNI győri nyomozói a KBEH-val együttműködve január 6-án az M7-es autópályán, Balatonvilágosnál fogták el G. D.-t. Épp Horvátországból érkezett meg, amikor kattant a kezén a bilincs. A rendőrök jelentős mennyiségre bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, azóta letartóztatásban van.

A két férfi által irányított bűnszervezet több tagja ellen indult már eljárás a KR NNI-ben, az utolsó négy embert összehangolt akció keretében március 16-án fogták el. Hét helyszínen hajtottak végre elfogásokat és kutatásokat a nyomozók. Köztük abban a mobiltelefon-szaküzletben, ahol a drogból befolyt pénzeket igyekeztek tisztára mosni. A bolt széfjében akkor is 6 millió forint lapult. Ahogy az üzletet, úgy a nyomozók tüzetesen átvizsgálták azt a taxit is, amit az egyik díler használt. A gyanú szerint általában két fuvarja közt ütötte nyélbe a drogüzleteket, illetve szállította az ebből befolyt összegeket a telefonboltba. A nyomozók a taxist és a két szír férfit Budapesten fogták el, míg egy dílert Isaszegen.

A két magyart jelentős mennyiségre bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, míg a szír testvérpárt üzletszerűen különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással. A két külföldi férfit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, majd kezdeményezésükre a bíróság mindkettőjüket letartóztatta. A két magyar férfi szabadlábon védekezik.

A KR NNI KBEH a győri osztállyal közösen a most elfogott bandatagokkal végleg befejezte a balkáni drogkartell magyarországi tagjai elleni felderítést, tekintve, hogy a kör teljesen bezárult, és valamennyi bandatagot azonosították. Ennek köszönhetően sikerült megakadályozni további jelentős mennyiségű kábítószer hazánkba érkezését.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek