Matolcsy szerint hiteltelen az Állami Számvevőszék elnöke, és szakmaiatlan a jelentése

Matolcsy egyébként úgy látja, hogy jegybankelnöksége alatt zajlott le „a Magyar Nemzeti Bank és az ország második aranykora”.

Matolcsy György volt jegybankelnök élesen bírálta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentését, amely súlyos szabálytalanságokat tárt fel az MNB-alapítványok gazdálkodásában. Az Indexnek adott interjújában Matolcsy az ÁSZ vizsgálati megállapításainak hitelességét több ponton megkérdőjelezte, és hangsúlyozta, hogy azok szerinte nem felelnek meg a tényeknek.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

„Olyan megállapítások szerepelnek, amelyek iratellenesek, és egyáltalán nem felelnek meg a tényeknek” – mondta. A jelentésben idézett egyik mondatot, miszerint „külső segítség nélkül a PADME/Optima-csoport helyzetének megnyugtató rendezésére jelenleg nincs lehetőség” , kifejezetten cáfolta, kijelentve, hogy ő ilyet soha nem mondott, és nem is mondhatott. Véleménye szerint már ez az egy rész is alapvetően aláássa az ÁSZ elnökének hitelességét.

A jelentés szerint az MNB-alapítványokat kezelő cég jelentős kockázatot vállalt, amikor több százmilliárd forintot fektetett be külföldi ingatlanpiaci vállalatokba, amelyek értéke azóta jelentősen csökkent. Az ÁSZ állítása szerint a döntések előkészítése hiányos volt, és néhány óra alatt, megalapozatlan szakmai háttérrel született meg. Matolcsy ezzel szemben úgy látja, hogy az Optima Befektetési Zrt. és a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány minden kérdésre érdemben válaszolt, de azokat az ÁSZ mégsem vette figyelembe.

Matolcsy különösen kifogásolta, hogy az ÁSZ a tőzsdei árfolyamokat vette alapul a befektetések értékelésekor. „Érthetetlen szakmaiatlanságra vall, hogy a nemzetközi sztenderdek helyett az ÁSZ kizárólag a tőzsdei árfolyamokkal látja igazoltnak a GTC Holding Zrt. értékét” – jelentette ki. Szerinte a portfólió tíz országban diverzifikált ingatlanvagyonából adódóan más módszereket is figyelembe kellett volna venni, például az EPRA NTA értékelési rendszert, amely az egyedi eszközök valós piaci értékét mutatja.

„A tőzsdei árfolyamok a piaci érték valóban fontos indikátorai, de nem az egyedüliek” – hangsúlyozta. Matolcsy szerint az ÁSZ nem számolt a vállalat valós pénztermelő képességével, a pénzügyi tartalékokkal és az eladósodottsággal, így a jelentés nem tükrözi a valós helyzetet.

A volt jegybankelnök szerint az alapítványi vagyon teljes mértékben megvan, és az értéke meghaladja az 500 milliárd forintot. „Az adatokból egyértelműen látszik, hogy az alapítványi vagyon teljes mértékben megvan” – jelentette ki. A Neumann Egyetem befektetéseivel kapcsolatban pedig úgy véli, hogy az ÁSZ álláspontja nem védhető, mert a vagyon nem veszett el, hanem növekedett.

A Magyar Nemzeti Bank hatalmas veszteségéről szólva Matolcsy rámutatott, hogy ez nem egyedi eset, mivel hasonló folyamatok zajlottak le az Európai Központi Banknál, az amerikai Fednél és a svájci jegybanknál is. Szerinte az MNB vesztesége a monetáris politikából fakad, amely hozzájárult a gazdasági válság kezeléséhez és az infláció letöréséhez.

Visszatekintve jegybankelnöki tevékenységére, Matolcsy úgy fogalmazott: „Bízom abban, hogy a gazdaságtörténet majd elismeri, hogy 2013 és 2019 között az MNB a kormánnyal együtt hatékony munkát végzett a magyar gazdaság felzárkóztatásának érdekében.” Véleménye szerint 2020 után a kormány és az MNB közti együttműködés meggyengülése lassította a reformokat, de továbbra is úgy véli, hogy jegybankelnöksége alatt zajlott le „a Magyar Nemzeti Bank és az ország második aranykora” .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek