M85-ös lakossági fórum huszonhat érdeklődővel

Huszonhatan jelentek meg az M85-ös gyorsforgalmi út úgynevezett ötödik szakaszának lakossági tájékoztatóján. Pedig érdekes volt.

Ugyan a sajtó elméletileg nem vehetett részt a lakossági tájékoztatón kedden délelőtt a leendő alagút előtt felállított sátornál, de az újságíró is ember és Sopronban él. Vele együtt huszonhatan autóztak ki a Virágvölgybe, hogy meghallgassák a Fertőrákos csomópont - Sopron országhatár szakasz munkálataival kapcsolatban a szakemberek tájékoztatóját. Nem volt egyszerű a feladat, de aki megtette, már elmondhatja, megjárta a még át sem adott utat. Többek között Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde (Momentum) önkormányzati képviselő is így tett, egyedül a képviselők közül. (A kormánypártiak mondjuk ott lehettek az egy nappal korábbi ünnepélyes projektindítón és szentelésen, de az ellenzékiek nem.)

Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde képviselőként is kérdezett.
Enyugat.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A NIF Zrt. és az alagutat, illetve a hozzá tartozó szakaszt tervező és kivitelező konzorcium szakemberei világos tájékoztatást adtak a beruházás szükségességéről és egyes elemeiről. 2024 júniusáig kell végezniük a hatalmas feladattal, aminek része lesz például egy ideiglenes út is a határ felé, a 84-esnek ez a szakasza ugyanis túl közel van az alagúthoz. A 780 méter hosszú alagutat két járatszámmal építik bányászati módszerekkel, így a környéken lakók számára nem jár majd hanghatással - ígérték egy erről érdeklődőnek. Mindenre felkészültek - mondták arra a kérdésre, közbe jöhet-e olyan nem várt esemény, ami kitolja a végső határidőket. Magának az alagútnak a kialakítása egyébként egy év, tehát, ha jól számoltak, 2021 október végére a bányászok a virágvölgyi oldalról átérnek a Bécsi domb másik oldalára.

Arra a kérdésre, hogy hány szórólappal tájékoztatták a soproniakat a kérdezés lehetőségéről a válasz az volt, hogy 29 ezer darab meghívó készült. Az enyugathoz érkezett jelzésekből viszont egyértelmű, hogy nagyon sok postaládába nem jutott el. A hétköznap délelőtti időpont ugyancsak megnehezítette a részvételt, sokak számára pedig a kijutás okozhatott gondot.

Többen kérdeztek volna a Mélyútról, de ez nem a tájékoztatást tartó csapat projektje, hanem az önkormányzaté, ezeket tehát hiába is tették fel az érdeklődők.

Türelmesen és érthetően válaszoltak egyébként a fórum szervezői arra a néhány kérdésre, ami elhangzott. Így derült ki például az is, hogy havonta egyszer lehetőség lesz a laikus érdeklődők számára is (persze maximált létszámban) megnézni az alagútépítést. Ennek fogadására már áll az úgynevezett látogatóközpont, ami egyben az itt dolgozók irodájaként is funkcionál.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek