F1 Japán Nagydíj: Verstappen nyerte az időmértő

A vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A 27 éves pilótának ez pályafutása 41. pole pozíciója, az idén az első, Szuzukában pedig zsinórban a negyedik.

A holland versenyző mindössze tizenkét ezredmásodperccel volt gyorsabb, mint a második helyen záró Lando Norris, a McLaren brit pilótája. A harmadik rajtkockát Norris csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri foglalja majd el.

Nem sikerült túl jól a hazai közönség előtt szereplő Cunoda Juki bemutatkozása a Red Bullnál, az új-zélandi Liam Lawsonnal helyet cserélő japán versenyző ugyanis csupán 15. lett az időmérőn, miközben Lawson a 14. pozícióból startolhat a fiókcsapat RB autójával.

A ferrarisok közül a monacói Charles Leclerc végzett előrébb, ő a negyedik helyről rajtol vasárnap, míg a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton a nyolcadik pozícióból vághat neki a futamnak.

Az 53 körös Japán Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 7 órakor rajtol.

(via MTI)

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek