Minél előbb börtönbe akart kerülni, ezért megtámadott két nőt Győrben

Végül is bejött a terv.

Garázdaság miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy 22 éves győri férfi ellen, aki szándékosan követett el bűncselekményt azért, hogy gyorsabban kerüljön börtönbe – közölte kedden a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A férfit még 2024 januárjában pénzbüntetésre ítélte a bíróság egy korábbi ügy miatt, ám mivel nem fizette be az összeget, augusztusban szabadságvesztésre változtatták a büntetést. A végrehajtási intézet novemberi bevonulásra szóló felszólítása után a vádlott úgy döntött, nem vár tovább, inkább újabb bűncselekményt követ el.

November elején Győr belvárosában két ismeretlen fiatal nőre támadt: fenyegette, leköpte őket, egyiküket megrúgta, a másikat ököllel arcon ütötte. Ezt követően néhány méterrel távolabb leült egy padra, és megvárta, míg a nők értesítik a rendőrséget.

A támadás során a sértettek szerencsére nem szenvedtek sérülést. A férfit a rendőrök elfogták, az ügyészség pedig kezdeményezte a letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A vádlottat büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat a férfi ellen, amely akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Az ügyben a Győri Járásbíróság hozhat érdemi döntést.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek