A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint azonnal be kell zárni az iskolákat ott, ahol megjelent a fertőzés. Hetek óta azt kérik a kormánytól, hogy minden olyan településen, ahol jelen van a koronavírus, az általános iskolák felső tagozatai és a középiskolák álljanak át a digitális tanrendre.
A PDSZ szerint a kormánynak lett volna ideje a távoktatásra felkészíteni az oktatási intézményeket, illetve rajtuk keresztül a családokat, de ez elmaradt, ahogy az ezzel kapcsolatos módszertani továbbképzés is.
Emiatt nagyon különböző minőségű lehet a digitális oktatás az egyes intézményekben, de a járvány jelenlegi fázisában az emberi életek, az egészség megőrzése a legfontosabb. Ebbe pedig beletartozik a pedagógusok, a nevelést és oktatást segítő, illetve egyéb munkakörben dolgozók egészsége is, akik közül ráadásul nagy számban tartoznak a veszélyeztetett korcsoportba – hívja fel a figyelmet Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja.
Nagy Erzsébet az Indexnek kifejtette, hogy a hőmérők olyan adatokat adnak, amelyek alapján nem szűrhető ki fertőzött személy, nem beszélve arról, hogy a fiatalok esetében sokszor még csak hőemelkedéssel sem jár a fertőzés, de ettől még a gyerekek is lehetnek terjesztők.
Egyedül fertőtlenítőszerből van elegendő, de a fertőtlenítést végző személyek létszáma nem nőtt – tette hozzá. A szakszervezet értesülései alapján sok intézményben még maszkot sem kaptak a dolgozók, a diákok közül pedig sokan mosatlan, szakadozott maszkban mennek iskolába.
Mivel a biztonságos távolság nem tartható, eleve nem biztosítottak az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételei. Nem történnek tesztelések sem, a kontaktuskutatás is sok esetben késik – számolt be a PDSZ országos választmányi tagja.
Arra a kérdésre, hogy a szakszervezet szerint milyen szigorításokra, óvintézkedésekre lenne szükség az oktatási intézményekben, Nagy Erzsébet úgy fogalmazott, most már csak a zárás maradt lehetőségként, mivel nem történt meg időben a fertőzöttek elkülönítése, és a járvány döbbenetes mértékben terjed.
