A közösségi érdek felülírja az egyénit - a soproni közgyűlés legjobb mondata

Adventben ingyen adja a város a faházakat és a teraszok után sem kell majd fizetni.

Elvesztette közalkalmazotti státuszát a törvényi változások miatt dr. Tóth Imre múzeumigazgató és Horváth Csaba, a városi könyvtár vezetője is, ezért módosítani kellett szerződésüket. Az ellenzék nem támogatta ezt az előterjesztést a csütörtöki soproni közgyűlésen, de ez persze semmin nem változtatott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Kihirdették a Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj nyertes pályázóit. Csigó Ábel, Sipos Bence, Nátrán Adél, Horváth Ábel, Mentes Alexa Dóra részesülnek egyetemi tanulmányaikhoz a város támogatásában.

Aktualizálták a közbeszerzési tervet, kezességet vállaltak az F.K.L. Sportszolgáltató Kft. hatvan millió forintos keretösszegű, 2021 december végén lejáró folyószámlahiteléhez, valamint a Raabersport Kft. 2022 év végéig élő 85 milliós keretösszegű folyószámlahiteléhez is. A Soproni Vízmű Zrt. pedig megkapta a hatvanhárom millió forintos éves támogatáskiegészítést. Az Orsolya tér 4. szám alatti épületben tizenkét önkormányzati tulajdonú lakás esetében a Győri Egyházmegyének volt bérlőkijelölési joga. Az egyházmegye jelezte, hogy csak négyet kíván megtartani, de azokat tulajdonba szeretné, cserébe lemond a másik nyolc ingatlanról.

A rendes közgyűlés végén dr. Sárvári Szabolcs jegyző válaszolt Supka-Kovácsné Holzhofer Tündének (Momentum) az előző ülésen feltett kérdéseire. A gördeszkapályát lebontották az Alpin Park kedvéért, a nagy kamaszok és a kisebb gyerekek biztonsági okokból jobb, ha nem egy területen játszanak. Az eszközöket most biztonságos helyen őrzik, később új helyre kerülnek - derült ki.

Ugyancsak az előző közgyűlésen nyújtottak be kérdéseket az ellenzéki képviselők a járvány önkormányzati kezelésével kapcsolatban. Például, hogy adnak-e plusz maszkokat, fertőtlenítőszereket. A maszkokat a tankerület, a fertőtlenítőszereket pedig az Operatív Törzs biztosítja: szeptember elseje óta 12 raklapnyi érkezett. A képviselők azt is megkérdezték, segíti-e intézkedésekkel a helyi vállalkozókat az önkormányzat. A kormány több támogató intézkedést is hozott - derült ki a válaszból, városi szinten pedig a polgármester tartja a kapcsolatot a helyi vállalkozókkal. A rászorulókat szociális segéllyel támogatják, az állami pályázatok is nyújthatnak segítséget. Újabb kérdésre derült ki, hogy februárban 489, áprilisban 1.602, júniusban 1.770, szeptemberben pedig 838 álláskereső volt a városban. Volt-e kilakoltatás? - kérdezték az ellenzékiek. Nem volt - válaszolta a polgármesteri levél. Van-e intézkedési tervük a második hullám idejére? - volt a kérdés. Minden önkormányzati intézménynek van - olvasta a válaszban dr. Sárvári Szabolcs jegyző.

Az adventi vásár sem olyan lesz az idén Sopronban, mint a korábbi években. Hogy a város segítse a pandémia miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat ingyenesen biztosítja a vásár faházait a pályázóknak. Eseti bizottságot állítanak fel, annak tagjai fogják a pályázatokat elbírálni. November 27-től január 6-ig pedig a teraszok is mentesülnek a közterület-használati díj megfizetése alól. Ami még több embert érint: december 21. és január 3. között ingyenes lesz a felszíni parkolás.

A közgyűlés úgy döntött, hogy pályázatot nyújt be a Belügyminisztérium által meghirdetett Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű programra. Az illegális szemétlerakók felszámolását célul kitűző felhívás többek között kamerák telepítésére is lehetőséget ad.

A Mély út és környéke szabályozási tervének módosítása is napirendre került. Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde szerint probléma, hogy az érintettek nem kapnak megfelelő információkat: a város azt mondja, állami beruházás, az állami cégek pedig azt, hogy az önkormányzatnál kell érdeklődni.

A lényeg viszont - hangsúlyozta erre Sárvári Szabolcs jegyző és Farkas Ciprián polgármester, hogy az útra szükség van. A Pozsonyi út, pláne a temető előtti körforgalom, nem fogja elbírni a gyorsforgalmi út forgalmát, ezért szükség van alternatív út biztosítására. "Néhány család hátrányára fog az egész város fellélegezni" - fogalmazott a jegyző. A Mély út megépítését az állam finanszírozza, jelenleg tervezési szakaszban van, az egyéni érdekeket is megvizsgálják, méltányolják, amit lehet, de a közösség érdeke az elsődleges.

Valamiért úgy érezte több kormánypárti képviselő, nyomatékot kell adnia annak, hogy a gyorsforgalmit és mindent ami azzal kapcsolatos, a kormánynak kell köszönni. Egészen elment a vita a kérdésben, a Mély úttól eljutott Trianonig, csak arról nem volt szó, amire a kérdés irányult: miért nem tájékoztatják megfelelően az érintetteket?

Mert a kérdés is rossz: tájékoztatják...

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek