Újabb magyarországi szarvasmarhatelepen, ezúttal a Győr-Moson-Sopron megyei Rábapordányban igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírus jelenlétét – jelentette be Nagy István agrárminiszter csütörtökön. A telepen észlelt gyanús tünetek után elvégzett laboratóriumi vizsgálat megerősítette a fertőzést.
A miniszter elmondta, hogy azonnal zárlat alá helyezték az érintett állattartó telepet, és megkezdődtek a járványügyi protokoll szerinti intézkedések. „Előkészítjük a teljes állomány, mintegy 600 tejelő tehén felszámolását” – közölte Nagy István a Facebookra feltöltött videóüzenetében. Hozzátette: „A cél a fertőzés megállítása és a további terjedés megakadályozása.”
A hatóságok elrendelték egy 3 kilométeres védőkörzet, valamint egy 10 kilométeres megfigyelési körzet kijelölését is. A védőkörzetben haladéktalanul megkezdik a fogékony állatok számbavételét, mintavételezését és szükség esetén védőoltását. A miniszter szerint nem zárható ki a korlátozott területek további bővítése sem.
A járványügyi nyomozás szintén elindult, amelynek célja az esetleges mulasztások feltárása és a fertőzéssel kapcsolatba kerülő más gazdaságok azonosítása. „Zajlik a kontaktkutatás, hogy megelőzzük a vírus továbbterjedését más állattartó telepekre” – hangsúlyozta a tárcavezető.