Volt, aki két órát várt Szombathelyen, mire felfért egy vonatpótló buszra, más arra panaszkodott, hogy 3 átszállással, 4 óra alatt ért Budapestre – írtuk néhány nappal ezelőtt az RTL Híradója alapján.
Merthogy újabb pályakarbantartási munkák kezdődtek Budapest és Szombathely között. Most éppen Győr és Csorna között dolgoznak a síneken, így Szombathely és Győr között pótlóbuszok közlekednek jövő keddig.
Bevalljuk, mi is a legrosszabbra készülünk, amikor egyik hétköznap kora délután ott állunk a szombathelyi állomás előtt a vonatpótló buszok megállójában, amit rutinból könnyen megtalálunk.
Már 20 perccel indulás előtt ott bóklászunk, kicsit aggódunk is, hogy túl koraiak vagyunk, de pont az ellenkezője történik. A három busz már vígan bent áll, mint kiderül, az a különbség közöttük, hogy egyik bekukkant Répcelakra és Csornára, a másik kettő egyenesen Győrig hasít.
De még mielőtt hasítanánk, akad egy kis kavarodás. A járművek gyorsan megtelnek, de nem mindenki fér fel, viszont így egy negyedik busz is kellene, amit meg kell rendelni, és amíg ide nem ér, addig a konvoj nem indulhat el.
De láss csodát, valahogy rendeződik a helyzet, alig egy-két perces késéssel mégis nekivágunk az útnak, és be kell vallani, egész gyorsan és kényelmesen utazunk a győri állomásig, olyannyira, hogy ott van bő fél óránk az „igazi” Intercity indulásáig.
Már attól tartok, hogy nem lesz miről írnom a cikkben, amikor segítségemre siet az „utazó takarító”. Ő most történetesen középkorú férfi, aki a fenti szöveget viseli a hátán, és - Lázár János miniszter ígérte nyomán - menet közben takarítja a szerelvényt.
A takarító láthatóan a vécére helyezi a legnagyobb hangsúlyt, de a mellékhelyiség környékét is gondosan megtisztítja. Miközben dolgozik, az utasok zavartan kerülgetik a férfit és a takarítóeszközeit: az egész összkép kétségkívül illik az ország szürreálisba hajló működési gyakorlatához.
Miközben a férfi szorgoskodik a vécében, a vonat 13 perc késést szed össze Győr és Komárom között, amit 12-re farag le Tatabányáig.
Mi itt szállunk le, hogy – nem tudok jobb szót – sokkoljon a tatabányai állomás. Eddig azt hittük, ezen a vonalon Győr a csúcstartó a lepusztultságban, de tévedtünk.
Bár Kelet-Európában edződtünk, szinte félve megyünk át az épületen, miután felkapaszkodtunk a gólyalábakon álló gyalogos felüljáróra.
Készítettem egy fotót is, de a kép nem adja vissza a hangulatot.
Ennyi téma bőven elég is lenne ebbe a kis könnyű jegyzetbe, de még jön a tatai állomás. Mert ott is jártunk.
Ott hasonlóan csinos gyalogos felüljárót építettek annak idején, mint Tatabányán, viszont ez az állomás épületéből nem megközelíthető, kicsit kerülni kell hozzá.
A rohadásnak indult fémszerkezeten gyalogolva – felirat hiányában és szakadó esőben – találgatni kell a megfelelő lépcsőt és platformot.
Aki tolószékkel vagy gyerekkocsival érkezik, annak alapból reménytelen a feljutás, a vágányok közötti átjáró gondosan lezárva. Ez a téma előkerül a kis fedett beállóban, ahol fél tucatnyian várunk a vonatra és elemezzük a magyar vasúti közlekedést. Közben érkezik egy biciklis pár is, ők is átcipelték a bringákat a lépcsős akadálypályán, és meglehetősen durcásak.
De aztán befut a Budapestre tartó személyvonat, aminek se pótlóbusza, se késése nincs, így végre elfogy a téma.
Még szerencse, hogy várható utánpótlás, a szétesett Székesfehérvár–Szombathely vonalon május 1-jétől ismét változik a menetrend .
