Adósságamnesztiát javasol a DK

Ezt Arató Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese jelentette be.

Hatalmas felháborodást keltett annak a nyugdíjas hölgynek az esete, akin egy 27 évvel ezelőtti állítólagos gázszámla tartozás miatt most a követeléskezelő és a végrehajtó az eredeti összeg tízszeresét követeli. Már el is kezdték levonni a nyugdíjának az egyharmadát az állítólagos tartozás miatt, ez pedig nem egyedi eset - áll a Demokratikus Koalíció közleményében.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy a videója óta sokan mások is hasonló történetekkel jelentkeztek. Szerinte sok tízezer ember lehet érintett olyan ügyekben, ahol a szolgáltató régi adósságokat próbál behajtani sokszoros összeggel úgy, hogy az ügyek jelentős része nem megalapozott.

Arató Gergely szerint ez elfogadhatatlan és felháborító, ezért a DK adósságamnesztiát javasol: a szolgáltatók, bankok, követeléskezelők, végrehajtók kapjanak három hónapot, hogy előálljanak minden általuk feltételezett követeléssel, és ezeket bizonyítsák is, az adósok pedig kapjanak megfelelő jogorvoslati lehetőséget. "Csak azok a követelések legyenek három hónap után érvényesek, amelyeket a követeléskezelők megfelelően bizonyítani tudtak, és ne a sokszoros összeget, hanem a valódi tartozást és ennek egy reális mérsékelt kamatát kelljen kifizetni" - sorolta.

Hozzátette: a DK komplex javaslatcsomagot dolgoz ki a követeléskezelés egész rendszerével szemben, hogy véget vessünk az adósságválságnak, a modernkori adósrabszolgaságnak. "Ha van javaslatuk, hogy milyen problémákkal kellene még foglalkoznunk ebben a javaslatcsomagban, akkor írják meg az adossagstop_KUKAC_dkp_PONT_hu e-mail címre, mert szeretnénk mindenfajta tapasztalatot, problémát beépíteni ebbe a javaslatcsomagba" - fogalmazott, hozzátéve: éppen azért van szükség baloldalra, hogy kiálljon azokért, akiktől a nagyvállalatok vagy állami szervek jogtalanul elveszik a kemény munkával megkeresett pénzüket.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek