Webáruházakat károsított meg a Sopron környéki postavezető

Minősített csalás elkövetésével és hamis magánokirat felhasználásával vádolják, akár hat évet is kaphat.

A Soproni Járási Ügyészség vádirata szerint a 25 éves nő egy Sopron környéki településen volt postavezető. 2024 nyarán egy webáruházból 34 alkalommal rendelt valótlan névvel, adatokkal termékeket, úgy, hogy átvételi helynek az általa vezetett postát jelölte meg.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az elkövető a megérkezett csomagokat kibontotta, abból az árut kivette, majd vagy más értéktelen dolgot tett a csomagba, vagy hamis számlát készített, ami alapján úgy tűnt, mintha a csomagban kevesebb termék érkezett volna. Az őrzési idő lejártát követően pedig a csomagokat „nem kereste” jelzéssel visszaküldte az azt feladó sértett áruháznak.

Ezzel a módszerrel a terhelt a sértettnek majdnem három millió forint kárt okozott. A kárt a sértettnek a Magyar Posta Zrt. megtérítette, az eljárás során az elkövető pedig a postának megfizette az általa okozott kárt.

Az ügyészség a terheltet minősített csalás elkövetésével és hamis magánokirat felhasználásával vádolja. Vele szemben – a halmazati szabályok alapján – hat év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek