2024-ben összesen 19 884 ember halt meg vagy sérült meg közlekedési balesetben Magyarországon – idézte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb statisztikáit a Vezess.hu . Az adat nemcsak az előző évhez képest mutat emelkedést, hanem az elmúlt öt év második legrosszabb eredménye is. Tavaly 489 halálos közlekedési baleset történt hazánkban, szemben például a koronavírus-járvány évében regisztrált 460-nal. Igaz, a covid előtti 2019-es év még a tavalyinál is tragikusabb volt, akkor 602-en veszítették életüket az utakon.
Az Európai Unió teljes úthálózatán eközben javulás mutatkozik: az előzetes adatok szerint 2024-ben 19 800 halálos áldozatot regisztráltak, ami 3 százalékos csökkenés az előző évhez képest. Magyarország viszont továbbra is az EU átlaga alatt teljesít, 52 halálos áldozattal egymillió lakosra vetítve. Ezzel hazánk három helyet rontott az uniós rangsorban, így jelenleg a 20. helyen áll – közölte a Közlekedésbiztonság.
A baleseti statisztikák azt is mutatják, hogy a korszerűbb biztonsági rendszerek – mint a vezetéstámogató technológiák, a légzsákok vagy a passzív védelmi megoldások – elterjedése ellenére nem csökkent érdemben a halálos és súlyos sérülésekkel járó balesetek száma. 2024-ben továbbra is jelentős különbség mutatkozott a nemek között a balesetek okozóinak arányában: közel háromszor annyi férfi (10 260) volt felelős balesetért, mint nő (3 635).
Érdekes változás történt a baleseti okok rangsorában is. Míg évtizedekig a gyorshajtás vezette a listát, 2024-ben már az elsőbbségadás elmulasztása lett a leggyakoribb ok. Az ilyen típusú szabályszegések aránya öt százalékkal haladta meg a gyorshajtásból eredő balesetekét.