Marad a hűvös idő, sőt hétvégén még hidegebb lehet

Van, ahol gyenge fagyokra is lehet számítani.

A következő napokban északias áramlás alakítja időjárásunkat, így marad a sokévi átlaghoz képest 7-9 fokkal hűvösebb idő, sőt a hétvégén északkeleten akár gyenge fagy is előfordulhat.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ismét megnő a csapadék esélye - leginkább a déli és középső vidékeken, valamint az Északi-középhegység tágabb térségében.

Szerdán főként a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszától keletre hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet, másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Időszakos eső, zápor - főként az ország északi felén és középső tájain - több helyen is előfordulhat.

Az északias szél fokozatosan veszít az erejéből, de északkeleten még éjszaka is élénk maradhat, majd holnap ismét nagy területen lehetnek élénk, északkeleten olykor erős széllökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 13 és 18 fok között alakul, ennél néhány fokkal alacsonyabb értékeket a tartósan borongós északi tájakon, míg magasabb a keleti, délkeleti határszélen fordulhat elő.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek