Nehéz katonai járművek átvonulására kell számítani a hétvégén

Többek között Győrből és Tatáról is indulnak konvojok.

A Magyar Honvédség látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket május 24-25-én a Városligetben – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kétnapos eseményen „korszerű haditechnikai eszközöket, köztük nehéz katonai járműveket” is felsorakoztatnak az alakulatok.

A járművek, illetve az azokat szállító konvojok péntek este és szombat hajnalban érkeznek a fővárosba Tatáról, Szolnokról, Hódmezővásárhelyről és Győrből.

Ami a dunántúli mozgásokat illeti:

A győri rakétaezred légvédelmi eszközeit az M19-es autóút, M1-es autópálya útvonalon szállítja, itt tervezetten becsatlakozik a tatai konvojhoz és közösen haladnak tovább a Városligetbe. Vasárnap este fél hétkor ugyanezen a menetvonalon történik a visszaszállítás is.

Tatáról péntek este tíz órakor indulnak el tréleren az eszközök az M1-es autópálya, az M0-ás autóút, az M3-as autópálya bevezető szakaszának érintésével, a XIV. kerületi Ógyalla téren a harcjárművek leállnak a trélerről és tovább gumibetéteken saját lábon haladnak az Ógyalla utca - M3 autópálya bevezető szakasza – Kacsóh Pongrác út - Kós Károly sétány útvonalon. Az eszközök ugyanezen az útvonalon indulnak vissza vasárnap este kilenc órától .

(Címlapképünk illusztráció)

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek