Kint felejtette a darut, megrongálta a vasúti átjárót a Sopron melletti településen

Vádat emeltek a feledékeny teherautó sofőrrel szemben. Súlyos figyelmetlenségét a térfigyelő kamera rögzítette.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 70 éves férfi teherautó sofőrként dolgozott egy olyan járművön, amelynek saját daruja volt. 2025 januárjában, egy Sopron melletti településen, a lepakolást követően a férfi úgy indult el a tehergépkocsival, hogy figyelmetlensége miatt a darut nem húzta vissza az alaphelyzetbe, az túllógott a jármű szélén.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A sofőr így indult el a járművel és mikor áthaladt egy vasúti átjárón a kilógó daru az egyik oszlopot, rajta lévő félsorompóval, a fénysorompóval és a jelzőtáblával kidöntötte, majd a vasútvonalon átkelve a másik oldali oszlopot is megütötte. A sofőr a cselekményéből semmit nem vett észre, a helyszínről elhajtott.

A térfigyelőkamera felvételen látható, ahogy a teherautó a daruval kidönti az oszlopot:

Az átjáró biztosítóberendezéseinek javítása közel négy órát vett igénybe, ez idő alatt az átjáró biztosítási szintje csökkent, a közlekedők testi épsége nagyobb veszélyben került - közölte az eset kapcsán a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Az elkövetőt a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolta meg az ügyészség, vele szemben egy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A döntést az ügyben várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek