Egyre nagyobb figyelmet kap a Echinococcus multilocularis nevű parazita miatt terjedő alveoláris echinococcosis, amely elsősorban a Balaton környékét és Somogy megye egyes területeit érinti. A betegséget vörös rókák és aranysakálok terjesztik, melyek fertőzött rágcsálók fogyasztása után válnak hordozóvá - írja az atv.hu .
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári munkacsoportjának jelentése szerint Külső-Somogy Balatonhoz közeli térségei, valamint a Drávasík a fertőzés szempontjából járványtani forrópontnak számítanak.
A betegség lappangva, gyakran csak előrehaladott stádiumban jelentkezik. A galandféreg petéi mosatlan gombák, bogyós gyümölcsök vagy zöldségek felületéről kerülhetnek az ember szervezetébe. Ott elsősorban a májat támadják meg, rosszindulatú daganatra hasonlító elváltozásokat okozva. A fertőzés lassan, akár évek alatt fejlődik ki, és gyógykezelés nélkül halálhoz vezethet.
Dr. Sugár László István, a Kaposvári Egyetem professzor emeritusa szerint az alveoláris echinococcosis gyógyíthatatlan és élethosszig tartó betegség. Magyarországon eddig 45 esetet regisztráltak, az elmúlt öt évben 29-et, és négy beteg életét vesztette a fertőzés következtében. A betegség első hazai megjelenését mintegy 25–30 éve, északról, a Duna–Ipoly térségéből jelentették.
A siófoki vadásztársaság szakemberei emiatt megnövekedett kilövéseket végeznek a Siófok-Sóstó belterületi részén. A szakértők szerint a vörös róka és az aranysakál együttélése fokozza a fertőzési nyomást, mivel eltérő módon, de egyaránt hozzájárulnak a környezet szennyezéséhez.
Megelőzésként a szakemberek azt javasolják, hogy az erdei terményeket – különösen a gombát, szamócát és más bogyós gyümölcsöket – minden esetben alaposan mossuk meg fogyasztás előtt. Fontos az is, hogy a házi kedvencek rendszeres féregtelenítése ne maradjon el, hiszen a kutyák is közvetítői lehetnek a fertőzésnek.
Az esetszámok növekedése és a terjedés földrajzi kiterjedése alapján a hatóságok és a kutatók fokozott figyelmet kérnek a lakosságtól, különösen a Dél-Dunántúl érintett térségeiben.