Sopronban és Szombathelyen is autókat lopott - Most vádat emeltek a férfi ellen

Használat után közterületen hagyta a gépjárműveket.

A Szombathelyi Járási Ügyészség más bűncselekmények mellett öt rendbeli jármű önkényes elvételének bűntette, illetve annak kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2024 júliusában, Sopronban egy tehergépkocsit, majd augusztusban, Szombathelyen egy személygépkocsit vitt el jogtalanul, amiket használat után közterületen állított le. A vádlott Szombathelyen további három gépkocsit is megpróbált jogosulatlanul használni, azokat azonban nem tudta elindítani és elvinni- tájékoztatott a Vas Vármegyei Főügyészség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A járási ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a letartóztatásban lévő vádlottal szemben, akinek a büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek