Alexander Dobrindt német belügyminiszter egy friss nyilatkozatában arról beszélt, hogy a német rendőrségnek „feltétlenül szüksége van” az elektromos sokkoló pisztolyokra, közismertebb nevükön Taserekre. A miniszter az MTI tudósítása szerint ígéretet tett arra, hogy a kormány rövidesen kialakítja a fegyver alkalmazásának törvényi kereteit – írja a telex.hu .
„Az elektromos sokkoló pisztoly megfelelő válasz a rendőröket nyilvános helyeken fenyegető növekvő veszélyre” – fogalmazott Dobrindt, aki szerint ezek az eszközök segítenek abban, hogy a rendőrök hatékonyabban ártalmatlaníthassák a támadókat, miközben saját testi épségüket is jobban védhetik.
A miniszter kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban több súlyos késeléses támadás is történt Németországban. Május 18-án Bielefeldben, május 23-án pedig Hamburg főpályaudvarán történt tömeges késelés: utóbbi esetben tizennyolcan sérültek meg, hat ember állapota életveszélyes volt. A támadónak később nem találtak politikai motivációt.
Bár az elektromos sokkolók használata több országban is vitatott, Németország most mégis arra készül, hogy általánossá tegye a bevetésüket a rendfenntartásban. Hogy pontosan mikor villannak először a Taserek, azt egyelőre nem tudni – de az irány egyértelmű: a német rendőrség a jövőben elektromos impulzusokkal is fenntartja majd a rendet.