Újra kórházban ápolják Jeszenszky Gézát, az Antall-kormány volt külügyminiszterét. Felesége értesítette erről a Magyar Hang szerkesztőségét.
Jeszenszky (Héjj) Edit azt írta, hogy a férje hétfő délután, egy online tartott előadása után lett rosszul. Mentővel kellett a Honvédkórházba vinni. Az idegsebészeti osztályon fekszik, ahol csináltak CT-t és MRI-t is. Mint kiderült, a nemrég végzett műtét helyén léptek fel komplikációk. A kórházban arról tájékoztatták őket, hogy a kalapácsos támadó, G. Ferenc által használt szerszámon lévő kosz fertőzhette meg őt. A feleség elmondása szerint legjobb esetben is hetekig benn kell maradnia a volt politikusnak a kórházban.
A 83 éves Jeszenszky Gézát és feleségét június 1-jén, vasárnap támadta meg otthona közelében kalapáccsal egy maszkot viselő, hetvenéves férfi. A támadást egy közelben dolgozó vendéglátós vette észre, ő sietett az idős pár segítségére, majd értesítette a rendőrséget. A volt külügyminiszteren ezt követően életmentő műtétet kellett végrehajtani. Az elkövetőt őrizetbe vették, majd letartóztatták.