Pártot alapított, aztán elverte a kampánypénzt

Kamupárttal indult a választáson, magára költötte a támogatást, most letöltendőt kaphat.

A vádlott Zalaegerszegen egyéni választókerületi képviselőjelöltként vett részt a választáson a Tenni Akarók Magyarországi Pártja színeiben. Jelöltként a központi költségvetésből a törvény szerint akkor járó több mint egymillió forintot – amelyet kizárólag a kampánytevékenységgel összefüggő kiadások finanszírozására fordíthatott volna – kincstári kártyán kapta meg.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vádirat szerint a nő a neki kiküldött kártyával, annak kézhezvétele után néhány napon belül két üzletben is vásárolt, majd egymillió forintot átutalt egy rokonának. Mivel a nő a pénzt nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően használta fel, továbbá egy magánszemély számlájára is utalt át belőle, egymillió forintot meghaladó anyagi kárt okozott a költségvetésnek.

A Zalaegerszegi Törvényszék tájékoztatása szerint a Zalaegerszegi Járásbíróság csütörtökön tartott előkészítő ülést, amelyen a vádlott teljes körű beismerést tett. Az ügyészi vádirattal egyezően a bíróság így 60 nap elzárásra ítélte a nőt. A döntés egyelőre nem jogerős, mert a vádlott és a védője fellebbezést nyújtott be azért, hogy az ítéletet közérdekű munkára változtassa a bíróság.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek