Vége a NATO-csúcs legkeményebb találkozójának

Orbán Viktor szerint Oroszország nem jelent valójában fenyegetést a szövetségre.

Véget ért a hágai NATO-csúcs egyik legfontosabb, háromórás találkozója, a tagállamok vezetőinek gyűlése. A résztvevők arról egyeztek meg, hogy a következő 10 évben, 2035-ig a GDP-jük 5 százalékát költik majd védelemre - számolt be a Telex.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A közösen kiadott nyilatkozatban az szerepel, a megállapodás célja, hogy a NATO „ rendelkezzen az elrettentéshez és védekezéshez szükséges erőkkel, képességekkel, erőforrásokkal, infrastruktúrával, hadrafoghatósággal és ellenállóképességgel.”

Ez az 5 százalék több mint duplája az eddig előírt kiadásoknak, és két elemből áll össze, 3,5 százalékot kell fordítani az alapvető védelmi költségekre, a maradék másfél pedig az „azzal kapcsolatos” kiadásokra. Utóbbit a csúcson nem konkretizálták.

A csúcson Orbán Viktor korábban arról beszélt, Oroszország nem elég erős ahhoz, hogy valódi fenyegetést jelentsen a NATO-ra, mivel a szövetség „sokkal erősebb”, a valódi fenyegetés szerinte nem biztonsági, hanem gazdasági jellegű, és a gond igazából a versenyképesség elvesztése a globális kereskedelemben.

A NATO-csúcson résztvevő Donald Trump azt mondta, hogy az amerikai beavatkozás az iráni nukleáris programot évtizedekre vetette vissza, „nem engedhetjük meg” , hogy Irán atomfegyverrel rendelkezzen.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek