A Párbeszéd a minisztériumot és az Európai Bizottságot is megkeresi a Fertő ügyében

A párt törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy a kiemelt állami beruházásokról kötelező legyen egyeztetni az érintett önkormányzatokkal és a helyben élőkkel.

A párt frakcióvezető-helyettese egy budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatón arra reagált, hogy a hírek szerint négycsillagos szálloda, kikötő és teniszpályák épülhetnek a Fertő tó partján.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Kocsis-Cake Olivio,a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy a Fertő parti beruházást Mészáros Lőrinc egyik cége végzi, s úgy fogalmazott: az utóbbi években látszott, hogy ha a vállalkozó hozzányúl valamihez, akkor „a különböző természetvédelmi területeken nagyon komoly károkat okoz”, megszünteti a zöldfelületeket, kivágja a fákat, mert a beruházások során „csak a profit az elsőszámú célja”. A képviselő szerint erre most rásegít a kormány járvány elleni védekezési politikája, mert „az ilyen a projektekre dől a pénz”. Kiemelte, hogy a környezetpusztító beruházások ellen eddig 43 település 73 civil szervezete tiltakozott.

Elmondta, hogy a Fertő tó ügyében kérdést intéznek a projektért felelős minisztériumhoz, mert kíváncsiak rá, hogy az üzemeltetést is Mészáros Lőrinc végzi-e majd. Hozzátette, hogy az ügyben az Európai Bizottságot is megkeresik.

Jakál Adrienn, a Párbeszéd elnökségi tagja, soproni önkormányzati képviselő azt mondta, hogy a beruházók védett természeti területet akarnak kizsákmányolni, ahová közpénzmilliárdokból építkeznek egy szűk gazdasági elit érdekeinek megfelelően. Azt is kiemelte, hogy a soproniak és a turisták elől több mint hatszáz napja lezárták a területet, de ott azóta semmi nem történt.

A politikus leszögezte, nem négycsillagos luxusszállodát kellene a Fertő tó mellé felhúzni, hanem megtartani a part tájjellegét. Szavai szerint a tervezett szálloda az átlagembereknek drága lesz, vagyis „közpénzmilliárdokból a Fertő parton is a NER-elit számára építünk egy magánüdülőt”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek