A 90-es évek bénult Oroszországa
Oroszország a Szovjetunió felbomlását követően hamar nekiállt korábbi befolyási övezete visszaállításának. Már 1992-ben támogatni kezdték a Moldovától függetlenedni vágyó Transznisztriát, és a térségben állomásozó 14. hadtest a szakadárok oldalán avatkozott be a fegyveres konfliktusba.
Ezt leszámítva azonban Moszkva bénultan nézte, ahogy a korábbi Varsói Szerződés országai sorra választottak demokratikus kormányokat és kezdték meg a nyugati integrációjukat. Az oroszok szempontjából különösen fájdalmas volt a Baltikum eltávolodása.
A 2000-es évek paradigmaváltása
1999-ben a korábbi KGB tiszt Vlagyimir Putyin került Oroszország élére. Népszerűségét elsősorban annak köszönhette, hogy könyörtelen, totális háborút hirdetett a csecsen felkelőkkel szemben, és 15 év háborúskodást követően sikerrel zárta le a konfliktust. A hadjárat nyugaton is jó sajtóval bírt, hiszen az ikertornyok elleni terrortámadás sokkjából ébredező Nyugat a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelmet látta a muszlim csecsenek elleni harcban.
Putyin azonban teljesen új irányt hozott az orosz geopolitikában. 2007-ben Müncheni Biztonsági Konferencián a hidegháborút megidéző beszédben tudatta a nyugati szövetségesekkel, hogy Oroszország nem fogja eltűrni a NATO további bővítését. Az orosz külpolitikában létrejött az úgynevezett közel-külföld koncepció, aminek a fő tézise, hogy az orosz határokon kívüleső, de volt szovjet területekből oroszbarát ütközőzónát kell létrehozni. Ide tartozik Ukrajna, Fehéroroszország, Georgia (korábbi nevén Grúzia), Azerbajdzsán, Örményország, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán.
Pár hónappal a Müncheni Biztonsági Konferenciát követően Ukrajna és Grúzia meghívást kaptak a NATO 2008-as Bukaresti konferenciájára, ahol a védelmi szervezet először tárgyalt nyíltan keleti partnerei csatlakozásának lehetőségéről.
A fordulópont
2008-ban a Pekingi Olimpia nyitóünnepségével egyidőben orosz csapatok lépték át a grúz-orosz határt a Grúziától függetlenedni vágyó abházok és oszétek biztonsági garanciáira hivatkozva, ezzel lehetetlenítve el Grúzia csatlakozását a NATO-hoz.
2013 novemberében orosz nyomásra Ukrajna elnöke, Viktor Janukovics nem írta alá az EU-val kötött társulási megállapodást. Erre válaszul EU-párti tüntetéshullám sodort végig Kijeven és a nyugatibb ukrán nagyvárosokon, mely hamar véres utcai harcokká eszkalálódott a rendőrség és a tüntetők között. Végül Janukovicsnak menekülnie kellett. A felfordulást kihasználva Oroszország villámgyorsan annektálta a Krím-félszigetet és felkelést szított két keleti megyében, Luhanszkban és Donyeckben, ahol megalakult a két oroszbarát szakadár köztársaság.
Ezek jó eszköznek bizonyultak a zavarkeltéshez. Mivel Grúziában tényleg harcban álltak a szakadárok a grúz kormányerőkkel, a Donbasszban pedig hivatalosan nem volt jelen az orosz hadsereg, így a Nyugat nem tudta, hogy pontosan hogyan reagáljon a történtekre. Született pár szankció és számos elítélő nyilatkozat valamint állásfoglalás, a gyakorlatban azonban Moszkva valós következmények nélkül csavarta ki a Nyugat kezéből ezt a két országot.
Az orosz-ukrán háború
2022 február 24-én hajnalban az orosz hadsereg teljeskörű inváziót indított Ukrajna ellen. A Kreml nagyon elmérhette a hadjárat költségeit, hiszen a pár napra tervezett háború azóta is tart. Ez egészen új geopolitikai helyzetet teremtett a világ számára, hiszen Moszkva immár nyíltan vállalja a részvételét egy területi agresszióban.
Oroszországot azóta számos szankció sújtja, amelyek érzékenyen érintik a fegyveriparát, a techszektorát és a teljes orosz gazdaságot. Ami azonban ennél is fájóbb Moszkva számára, hogy az ukrán fronton egyértelművé vált, hogy sem az orosz hadsereg, sem az orosz fegyvergyártás nincs azon a szinten, amelyen korábban feltételezni lehetett.
Ez pedig nemcsak az oroszoknak, hanem az orosz fegyveripar megrendelői, tehát elsősorban Moszkva szövetségesei számára is végzetesen rossz hír.
Az orosz fegyvergyártásban keletkezett bizalomvesztés és Moszkva figyelmének Ukrajnára való összpontosulása megnyitotta a közel-külföld országai előtt a kérdést: biztosan Oroszországé a jövő?
Az orosz befolyás csökkenése
Oroszország egyik legrégebbi szövetségese a Kaukázus déli részén fekvő Örményország. Moszkva és Jereván között a rendszerváltás óta szoros kapcsolat van, ami leginkább annak köszönhető, hogy Hegyi-Karabah biztonságát Moszkva garantálta. Sőt, Örményország határvédelmének egy részét is orosz katonák látták el. Ezek után nem meglepő, hogy Örményország alapító tagállama a CSTO-nak, amit a keleti NATO-ként szokás emlegetni. Azonban 2023 végén Azerbajdzsán visszafoglalta a Hegyi-Karabahot, az orosz békefenntartók pedig nem védték meg az örmények pozícióit. Az örmény miniszterelnök a vereség után kijelentette, ideje nyugaton keresni a szövetségeseket . Örményország felfüggesztette a CSTO-tagságát, hazaküldte a határról az orosz alakulatokat és nekiállt szorosabbra fűzni a diplomáciai kötelékeit a nyugati partnereivel.
A szomszédos Azerbajdzsán is éppen most távolodik el Moszkvától. December 25-én az orosz légvédelem véletlenül lelőtt egy azeri utasszállítót, amit ezt követően ráadásul nem engedtek orosz területen leszállni. A katasztrófának számos halálos áldozata lett, többségében azeri állampolgárok. Azerbajdzsán elnöke, Alijev független nemzetközi kivizsgálást követel, Putyin elnököt pedig közvetetten hazugsággal vádolta meg. Alijev a meghívás ellenére nem vett részt a Győzelem napja moszkvai parádén . Azóta a helyzet csak súlyosbodott. Orosz rendőrök azeri állampolgárokat kínoztak meg és végeztek ki Jekatyerinburgban , erre válaszul Azerbajdzsán nyomozókat küldött az orosz Szputnyik hírügynökség irodájába, és letartóztattak egy feltételezett FSZB ügynököt . Moszkva bekérette Azerbajdzsán moszkvai nagykövetét.
Moldovában 2024-ben az orosz dezinformációs hadművelet ellenére is újraválasztották az ország nyugatbarát elnökét, Maia Sandut. Ráadásul Oroszország január 1-én leállította az ingyenes gázszállítást az ország területén található szakadár köztársaság, Transznisztria irányába , így az oroszbarát régió mára az összeomlás szélére került, ami stratégiai kudarc az orosz befolyási övezet kialakításában. Ha mindez nem lenne elég csapás az oroszok számára, július 4-én Chisinauba látogatott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, az Európai Tanács új elnöke, ahol támogatásukról biztosították az ország EU-csatlakozását .
De máshol sem áll jól Moszkva befolyási övezete. A Boszniai Szerb Köztársaság oroszbarát vezetője elleni elfogatóparancsot alig két napja szüntették meg , Vucic ellen hónapok óta tömegtüntetések zajlanak Szerbia egész területén , az oroszok által támogatott Asszad-rezsim egy hét leforgása alatt összeomlott, Irán légterében ki-be járkálnak az amerikaiak és az izraeliek.
Az egyetlen régió, ahol az elmúlt években stabilan nőtt az orosz befolyás az az afrikai Száhel-övezet. Ott azonban hamarosan Kínával kell megküzdeniük a pozíciókért.
