Igazi boszorkánytörténet: seprűnyéllel ütötte az unokahúgát

A rendőrségen ért véget a botozás.

A rendőrség honlapján olvasható történet szerint november 16-án délelőtt, a Somogy megyei Istvándiban, ott is a Kálvin téren, egy helyi asszony előzetes szóváltást követően egy szemétszedéshez használt seprűnyéllel úgy megütötte az unokahúgát, hogy a bot kettétört. A bot nyelébe ráadásul még szögek is voltak beverve.

Úgy ütötte a lányt, hogy eltört a seprűje nyele.
police.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ennek ellenére a sértett, akinek életkorát nem közölték a hatóságok, a bántalmazás következtében könnyű, azaz nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Szemtanúja is lehetett az esetnek, mert a rendőrségi beszámoló úgy folytatódik, hogy a 43 éves ütlegelő nőt a rendőrök előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra. Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek