A rendőrök - négy megyére kiterjedő akció keretében - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának információi alapján állítottak meg egy gépkocsit ma hajnalban az M1-es autópályán. Az Ausztria irányába haladó járművet egy moldáv állampolgárságú sofőr vezette, mellette szintén egy moldáv férfi ült, míg az utastérben tíz, magukat szír állampolgárnak valló személy, kilenc férfi és egy gyermek utazott.
A gépkocsi utasai magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a rendőrök a moldáv férfiakkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra vitték őket.
A rendőrök a menekülteket - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A járművezetővel és társával szemben embercsempészés bűntette miatt eljárás indul.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - írja honlapján a rendőrség.
