Eperjes Károly is koronavírusos

"Imádkozom Eperjes Károlyért, ki szintén küzd a vírussal. Az ő egészségére, tüdejére is nagy szükség van, és nem csak neki, hanem mindannyiunknak!” – írta kedden Böjte Csaba szerzetes a Facebookon a Kossuth-díjas színészről.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Böjte egyébként maga is elkapta a vírust, de csak enyhébb tünetei voltak, mégis kórházba kellett szállítani csütörtökön.

A Pesti Magyar Színház – ahol Eperjes vendégművészként szerepel több darabban is – megerősítette a hírt, hogy a színész elkapta a fertőzést, de hangsúlyozta, hogy Eperjes egy próbán vagy előadáson sem vett részt azóta, hogy elkapta fertőzést és a színházra is érvényes protokoll szerint, két negatív Covid-teszt után térhet majd csak vissza. A darabokat, amikben szerepelt volna Eperjes, már november elején lemondták.

„Már kifelé vagyok belőle” – nyilatkozta a hegykői származású színész a hvg.hu-nak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek