Alig jut át a határon: rockzene a szomszédból

Tudják, mi az a krowodnrock? Ha nem, most segítek. Lassan hatodik éve lesz, hogy egy közép-burgenlandi közösségi rádióban dolgozom, önkéntesként pedig 10. éve lesz, hogy a csapat tagja vagyok. Az elmúlt években sokat megtudtam a burgenlandiak és a burgenlandi horvátok kultúrájáról. Soproniként nekem szinte teljesen idegen volt, hogy a bort nem deciben mérik, hanem nyolcadban, hogy tél elején a krampuszok, tél végén pedig a vidám maskarások járják a falvakat, és bizony, számomra a burgenlandi horvátok kultúrája, zenéje sem volt ismert. Azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül, ezért most hozok pár példát azoktól, akiket megismertem.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A krowodnrock, mint zenei stílus tulajdonképpen az őrvidéki horvát rockzenét jelenti. 40 évvel ezelőtt alakult meg az egyik legismertebb zenekar, a Bruji, hozzájuk köthető a zenei stílus létrejötte is. Annak idején az őshonos népcsoportok, így az őrvidéki horvátok, magyarok nem kapták meg a számukra kijáró jogokat és tiszteletet, szerencsére mára ez már alaposan megváltozott. A zenekar első kislemeze "Gemma Krowodn" címmel jelent meg, témája pedig a népcsoportok lassú eltűnése, asszimilálódása volt. A Bruji és vele együtt a krowodnrock a burgenlandi népcsoportok akkori fiataljainak öntudatra ébredése, illetve az új generációs rockzene kezdete is egyben. Azóta a nemzetiségek hagyományait kulturális egyesületek, kultúrközpontok, sajtóorgánumok segítik, illetve az osztrák állam is támogatja. Viszonylag friss hír, hogy pont nemrég emelték 1994 után duplájára a népcsoportoknak szánt támogatást.

Visszatérve a zenére: számomra teljesen hihetetlen, és érthetetlen volt, hogy itt, a határ túloldalán semmit sem tudunk, vagy tudtunk a burgenlandi zenéről, beleértve a nemzetiségek zenéit sem. Persze lehet, hogy azért, mert se poncichter, se horvát nem vagyok, viszont milyen jó, ha az ember olyan közegben dolgozik, ahol sokan tartoznak ezen népcsoportok valamelyikébe. Összeválogattam néhány olyan dalt és videóklipet, amit én az utóbbi években megismertem és megszerettem, és feltett célom, mi több, egyfajta misszióm, hogy megismertessem a soproni és Sopron (magyarországi) környékén élő polgártársaimmal is, ahogy a soproni zenét a burgenlandiakkal.

És akkor itt lesznek a videók:

BRUJI

STARA ŠKOLA

FTM-TRIO

ELEKTRIKERI

TURBOKROWODN

COFFEESHOCK COMPANY

PAX

KACAVIDA

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek