Állítólag lendületesen halad a parkolóház építése

Gőzerővel épül Sopron vadonatúj parkolóháza az Árpád utcában, erről tartottak ma sajtóbejárást. A kormányzati támogatásból, tehát minden soproni adófizető pénzéből is megvalósuló fejlesztést kizárólag a kormánypárti sajtó képviselőinek mutatták meg.
Dr. Farkas Ciprián Facebook oldala

A Sopronmédia beszámolója szerint a sajtóbejáráson részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek. A 240 autó és 30 motorkerékpár befogadására alkalmas létesítmény 2021 szeptemberére készül el, az épület mellett pedig további 35-40 parkolóhelyet is kialakítanak. A mintegy 2000 négyzetméter alapterületű új épület mellett további 4000 négyzetméter nyílt terület is megújul, a munkálatok pedig a feszített munkatempó és az egyedi technológia miatt néha éjszaka is zajlanak. A kivitelező és a városvezetés is kéri a lakosság türelmét és megértését.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek