Már most előjegyzésbe vetethetik magukat, akik kérnek majd Covid elleni oltást

Várhatóan már a jövő héten elindul egy internetes és levélben történő regisztrációs lehetőség, hogy aki kér majd koronavírus elleni oltást, az már most feliratkozhasson, előjegyzésbe vetethesse magát, és így az elsők közé kerülhessen, akik hozzájutnak az oltóanyaghoz - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ezzel felmérhető, hányan gondolkodnak azon, hogy beoltatják magukat - tette hozzá a kormányfő.

Azt is elmondta, hogy az oltási terveket már hetekkel ezelőtt kidolgozták. Az egyik arról szól, hogy ha van elegendő vakcina, és az emberek - önkéntes alapon - jelentkeznek az oltásra, akkor hogyan oldják ezt meg - ismertette, közölve, hogy 13 ezer helyszínt jelöltek ki a tömeges oltásra. A másik, december-január környékén bevetendő oltási terv azt részletezi, hogy az első körben érkező vakcináknál kiket vesznek előre. Köztük lesznek a védekezésben résztvevők és a leginkább sérülékeny csoportokhoz tartozók - jelezte.

Beszélt továbbá arról, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésnek jelenleg két frontvonala van: a kórházakban az életeket mentik, az iskolákban pedig a munkahelyeket, mert ha a szülő nem tudja beadni a gyermekét az iskolába, nem tud dolgozni menni.

A kormányfő elmondta, egyelőre nem lát biztató jeleket, egyre többen vannak ugyanis kórházban, ezért mindenkit óvatosságra intett, hangsúlyozva, "ki kell tartani".

Orbán Viktor egyúttal ismét kérte a magyarokat, hogy ne fizessenek be külföldi síelésre.

Arról is beszélt, hogy 8-10 nap múlva dönt a kormány arról, milyen szabályok szerint kell majd élni karácsonykor és újévkor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek