Anya és fia együtt terjesztették a drogot Sopronban

Mindenhol anyagot rejtettek a lakásuk dísztárgyai is.

A Soproni Rendőrkapitányság bejelentés alapján indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - írja a rendőrség honlapja.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A nyomozók több hónapon át tartó munkája eredményeként beazonosították a drogterjesztőket, H. Anitát, valamint fiát, B. Sándort. A kábítószer-terjesztő családtagokat a bűnügyesek november 24-én Sopronban fogták el.

A 40 éves anya és 19 éves fia lakásán tartott kutatások során a nyomozók - hűtőszekrényben, dísztárgyakba és dobozokba rejtve - egy kilogramm marihuánát, 480 ecstasy tablettát, körülbelül fél kilogramm metamfetamint, kisebb mennyiségben kokaint, illetve jelentős értékben készpénzt találtak, és foglaltak le. A rendőrök vagyonvisszaszerzés keretében intézkedtek több ingóság lefoglalására is.

Vázákban, dobozokban, fiókokban is anyag volt...
police.hu

Az eljárásban az anya elismerte, hogy a különböző fajtájú kábítószereket értékesíteni akarta, és ezért tartotta otthonukban.

A nőt és fiát kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek