Ónos esőre figyelmeztet a közút

Felkészültek.

Az előrejelzések alapján a nyugati megyékben a kezdeti hószállingózást, gyenge havazást követően ónos esőre, fagyott esőre, majd esőre egyaránt számítani kell. Kiemelten Zala megyében, Vas és Győr-Moson-Sopron megyék keleti részén, valamint az ettől kissé keletebbre fekvő területeken az éjféli óráktól kezdve egészen csütörtök délelőttig számíthatnak a közlekedők ónos esőre, emiatt pedig hosszabb menetidőre. A csapadék halmazállapota csütörtök napközben egyre nagyobb területen esőre vált át, ónos eső, havas eső, havazás legtovább a nyugati határ mentén fordulhat elő, egyre gyengülő intenzitás mellett - áll a társaság közleményében..

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a következő napokban is 12 órás, váltott műszakokban, 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat. A síkosságmentesítési munkákat az előírások szerint az egyes útszakaszok forgalomnagysága és az úthálózatban betöltött szerepük szerint látják el: először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Ónos eső esetén a lehetséges helyszíneken megelőző sószórást végeznek a szakemberek. Ez ugyanakkor csak ott lehet hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull, ugyanis az esőzésből átforduló csapadék könnyen lemoshatja a burkolatról a megelőzésképpen kijuttatott síkosságmentesítő anyagokat is, így az ónos eső azonnal a burkolatra tud fagyni. Ráadásul az ónos eső ideje alatt a beavatkozási idők is hosszabbak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek