Egy felmérés szerint a Fidesz vesztett félmillió szavazót

A Závecz Research december 1. és 8. között végzett felmérést.

A hvg.hu összegezte az eredményeket. Ezek szerint a Fidesz támogatottsága a múlt havi mérésekhez képest egy százalékot csökkent, 31 százalékról 30 százalékra. A Závecz Research arra is felhívta a figyelmet, hogy a közvélemény-kutatásuk alapján augusztusban a Fidesz még 36 százalékon állt, ami azóta félmilliós szavazóvesztést jelent. 

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az ellenzéki összefogás eszerint maradt ugyanúgy 34 százalékon a korábbi adatok után.  A Fidesz eredményei csökkennek a felmérés szerint, és azt is megállapították, hogy jelentős a visszaesés a diplomások körében, ahol 46-ról 27 százalékra csökkent a Fideszt támogatók aránya. Sokat veszített augusztus óta a párt Budapesten és a megyeszékhelyeken: előbbi csoportban 34-ről, utóbbiban 36-ról csökkent 23 százalékra a szavazótábor mérete.

A kutatás szerint a fiatalok, a 30 év alattiak körében is meggyengült a Fidesz pozíciója, itt a korábbi 33 helyett most 22 százalékos a támogatottsága - tette hozzá a lap.  A közvélemény-kutatás éppen a Szájer-ügy kirobbanásakor mért, de a botrány a szavazókra gyakorolt hatását hosszabb távon érdemes még vizsgálni.

 
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek