Habzott a Rába Vas megyében

Vízügyi szakemberek szerint természetes jelenség lehetett.

A "Mi Rábánk és a környező természet" elnevezésű Facebook oldalon több fotó is látható a folyó szélén összeállt piszkos habról. A jelenséget a nicki műgátnál, Szentgotthárdnál és Alsószölnöknél is tapasztalták. A kommentekben hozzászólók a hatóságok fellépését, azonnali mintavételt és laboratóriumi elemzések elvégzését sürgetik.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közölte: az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, honlapján, hogy az illetékes vízügyi hatóság szakemberei mintát vesznek és megkezdik a vizsgálatot.

Habzó Rába
olvasó

Gaál Róbert a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója közölte: vasárnap délután gátőr kollégájuk Szentgotthárdnál már csak a nyomait találta a habzásnak, néhány "pötty" úszott a vízen. Gaál Róbert tájékoztatása szerint az elmúlt napokban egy kisebb árhullám vonult le a Rábán, amely során természetes anyagok, például falevél, a folyó mentén korábban elhelyezett trágya, esetleg a holtágakban összegyűlt bomló falevél anyaga mosódhatott a vízbe, ez okozhatott a duzzasztóknál habzást.

Kitért arra is, hogy az idén magyar és osztrák szakemberek közösen végeztek egy nagyon komoly vízminőségi felmérést a Rábán, amely azt mutatta, hogy nem látszik olyan terhelés amely a kétezres években tapasztaltakhoz hasonló lenne, osztrák részen a bőrgyárakból a folyóba vezetett tisztított szennyvíz értékei jóval az előírt határértékek alatt maradtak.

MTI

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek