Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt a 8527-es számú úton, Fertőrákos külterületén december 13-án 18 óra 20 perckor. Egy 22 éves helybéli férfi közlekedett személygépkocsival Fertőrákos felől, Sopronkőhida irányába. Haladása során – egy balra ívelő kanyarban – járműve sebességét nem a nyirkos útburkolatnak megfelelően választotta meg, amelynek következtében a menetiránya szerinti jobb oldali rézsűnek csúszott és az autó felborult.
A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja - írja honlapján a rendőrség.
A közlekedési szakemberek ismételten felhívják a figyelmet, hogy a téli hónapokban a közúti közlekedési balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A legtöbb problémát többnyire a változó tapadóképességgel rendelkező útburkolat, valamint a romló látási viszonyok okozzák.
Ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse fel a járművét a megváltozott körülményekre, s legyen önmaga is tisztában azzal, hogy a téli közlekedési viszonyok más járművezetői magatartást követelnek.
