Még egyetlen hét van karácsonyig, az online rendelések pedig már nem érkeznének meg időben. Nem véletlen, hogy a bevásárlóközpontok, üzletek tele vannak Sopronban is. A koronavírus járvány kitörése óta viszont nem tanácsos a tömörülés. De akkor hogyan tudjuk, mikor érdemes vásárolni menni? Így az utolsó héten azt már nem érdemes mondani, hogy időben kell vásárolni, hiszen azon már nagyjából túl vagyunk.
Létezik viszont egy LocSight nevű forgalomfigyelő oldal, amely többek között soproni bevásárlóközpontok látogatottságát is mutatja: az AlphaPark-ét, a Family Center-ét illetve a Sopron Plaza-ét.
Az adatok naponta frissülnek, amiből egyértelműen látszik, hogy a hét folyamán a szombati nap az, amikor is a legtöbben vannak vásárolni, azon belül is főleg a kora délutáni órákban. A Sopron Plaza esetében pedig a csütörtöki nap is elég erős.