Áder János köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult az Országgyűlésben előző héten elfogadott hulladékgazdálkodási tárgyú törvénymódosítás ügyében – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Az államfő indítványában hangsúlyozta, hogy bár a törvény több rendelkezése kifejezetten pozitív változást jelent, alkotmányossági szempontból több ponton aggályos.
Áder János azt írta:
- a törvényjavaslat elvonja a termelési és ipari hulladékok tulajdonjogát, miközben semmilyen kártalanításról nem gondoskodik, sőt fizetési kötelezettséget is kilátásba helyez a termelőknek, amivel duplán kárt okozna nekik
- a közösségi jog értelmében a hulladék terméknek minősül, így a törvény az Európai Uniónak az áru szabad áramlására vonatkozó elvét is sértheti
- a javaslat tulajdonjogi korlátozásai egyszerre érintik az önkormányzatokat, a hulladékot előállító gyártókat, a hulladékgazdálkodásban közreműködő gyűjtőket, kereskedőket és szállítókat, valamint a hulladék birtokosait
- a koncessziós társaságok a törvénymódosítással egyoldalú erőfölényt szereznek
- az új jogszabály nem biztosít kellő garanciákat arra az esetre, ha egy koncessziós vállalkozás megszünteti tevékenységet, ez pedig szerinte veszélyeztetheti az állampolgárok alkotmányos jogát az egészséges környezethez
November végén nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a hulladékgazdálkodás átszervezéséről szóló törvényjavaslatot, amelynek lényege, hogy a teljes ágazatot államosítják és a feladatokat koncesszióba adják külső vállalkozásoknak. A javaslatról itt írtunk részletesen.
