Megütötte nevelőjét a nevelésbe vett fiatalkorú

A 18 éves, fiatalkorúnak minősülő fiú többször is bántalmazta a lakásotthonban nevelőjét.

A vádirat szerint a 18 éves fiú 2018 nyarán került egy megyei lakásotthonba, ahol azonban a kezdetektől nem tartotta be a házirendet és a napirendet, rendszeresen agresszíven viselkedett. 2019 októberében a vádlottat büntetésként eltiltották a TV-nézéstől, ennek ellenére mégis tévézett, amit az egyik nevelő észrevett, és lekapcsolta a készüléket. A vádlott ezen felháborodott, szidta a nevelőt, többször leköpte, mellkasánál meg is lökte, ököllel a sértett karját is megütötte. A konfliktusnak a többi lakó és egy másik nevelő közbelépése vetett véget.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

2019 novemberében a nevelő számon kérte a fiút, hogy miért dohányzik az intézmény területén, ami tilos, mire a vádlott szidalmazni kezdte, nagy erővel a sértett kezére ütött, és a szobából távozó nevelő után ment, szidalmazta, provokálta őt. A konfliktusnak ismét mások közbelépése vetett véget - áll a megyei főügyészség közleményében.

A terheltet az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja. Tettéért öt év szabadságvesztésre ítélhető.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek